Hangulatos estén ünnepeltük Fertőszéplak szépkorú polgárait
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button


Hagyomány, hogy minden évben novemberben a település idős polgárait köszöntjük Fertőszéplakon is. Hagyomány az is, hogy Kóbor Attila polgármester köszöntője után az óvodások és iskolások kedveskednek műsorral a közönségnek, melynek soraiban sokszor ott ülnek az ő nagyszüleik is. Így volt ez idén is. A kis óvodások csengő hangú műsorát az iskola alsó tagozatos diákjai követték. Az iskolások a Tökfesztiválon már sikerrel előadott Szüret című darabot adták elő, mely Barsi Ernő néprajzkutató gyűjtésére épült. A hagyományos műsorszámok után következett két újdonság. Előbb Lukácsné Dovánszki Éva falunk kántora énekelt a közönség örömére, majd "sztár vendégeink" következtek Karsai Klára és Elek Zsolt.

A profi énekes előadásában egymás után csendültek fel klasszikus és modern slágerek, melyeket sokszor a közönség önfeledt dalolása kísért. Elek Zsolt még Vali nénit is megtáncoltatta a jelenlévők örömére. A műsor után következett az ízletes vacsora, végül Mulatós Tibi zenéje és tánc zárta a jól sikerült estet.

Az idősek napján készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.


 

Polgármesteri köszöntő

 

Önkormányzati választás 2019

Facebook

Programnaptár 2020

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron