Beszámoló a LÁTKÉP Szabadtéri Galéria emlékkiállításának megnyitójáról
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Sokan gyűltek össze vasárnap este a fertőszéplaki kultúrház előtt, hogy részt vegyenek,  "Az emberkereső – emlékezés Ferenczi József sarródi festőművész-, tanárra, halálának 20. évfordulója alkalmából" című kiállítás megnyitóján. A Látkép Szabadtéri Galéria harmadik, egész évben látható kiállítása ez alkalommal a 20 éve elhunyt sarródi festőművész és rajztanár, Ferenczi József alkotásaiból másolt és kinagyított képeit  tárja elénk.

Ferenczi József nyugdíjazása után mint óraadó művésztanár rajzot tanított iskolánkban, kilenc éven át. A  gyerekek részére kiírt, nagy sikert aratott  pályázata, a „Miért szép lak Fertőszéplak?„  a nevét viselő sarródi alkotótábor visszatérő  témája. Ferenczi József 1941-ben kántor-tanítóként kezdte pedagógusi munkáját, 1948-ban került ide, a nyugati határszélre, ahol letelepedett és leélte az életét. A vidék szépsége, természeti gazdagsága, a műemlékek, a népi értékek az építészetben és a hagyományokban, családja és hivatása megtartó erőt jelentettek.


A kiállítást Fejér Zoltán festőművész nyitotta meg, akinek beszéde nem nélkülözte a saját emlékekkel átitatott érzelmeket sem. A család nevében Rujaveczné Ferenczi Katalin köszönte meg a szeretetteljes emlékezést. A megnyitón közreműködött az Art Lyra zenekar, népdalokkal kedveskedett Horváthné Kiss Rita, verset szavalt Ihászné Lajber Rita és Kanczler Balázs.



 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron