Idősek Napja Fertőszéplakon
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button


2012. november 22-én, 16.00 órakor kezdődött az Idősek Napja rendezvény a fertőszéplaki Művelődési Házban. Már fél négykor feltűntek a csillogó szemű idős emberek, akik örömmel fogadták önkormányzatunk meghívását, mely jelezte nekik, mennyire fontosak! Fontosak voltak, mert ők építették és éltették a falut az elmúlt évtizedekben és fontosak ma is, hiszen tapasztalatuk, jó tanácsaik, véleményük segíti azt a munkát, mely Fertőszéplakot sikerre viheti a jövőben is. Az ünnepi esemény műsorral kezdődött, előbb az óvodások, majd az iskolások kedveskedtek énekkel, verssel a hallgatóságnak, akik között ott ültek saját nagyszüleik is. A műsor a helyi színjátszó kör előadásával végződött, Ihászné Lajber Rita most egy igazi vígjátékot mutatott be a társulattal, melyet kuncogással, nevetéssel és hangos tapssal jutalmazott a közönség.

A vacsora előtt Kóbor Attila polgármester úr mondta el ünnepi gondolatait:


"Kedves Szép korúak! Tisztelt Vendégeink!


Köszönöm, hogy elfogadták a meghívásunkat és ismét együtt ünnepelhetünk!

Harmadik alkalommal köszönthetem itt Önöket.  Megvallom őszintén, amikor először álltam itt Önök előtt, bizony kicsit elfogódott voltam. Talán még többen jöttek el akkor, mint most. Bizonyára sokan kíváncsiak voltak, vajon, mit mond az új polgármester. Akkor, amikor végignéztem az arcokon a sok barátságos arc mellett azért láttam bizalmatlan tekinteteket is.

De én akkor is tudtam, Önök azok, akikre a munkám során leginkább számíthatok. Nem véletlen az, hogy a képviselő testületből hárman is az Önök korosztályához tartoznak. Számítottam és számítok is Önökre!

Bizonyára Önök is látják, hogy az ország nagyon nehéz helyzetben van. Ezt nap mint nap tapasztaljuk a saját bőrünkön. Óriási átalakítások folynak és nagyon nagy a bizonytalanság. Soha nem volt olyan nagy szükség a józan észre, a megfontolt határozott lépésekre, mint manapság. Kit hallgathatnánk meg, kinek a véleményére hallgassunk, ha nem az Önökére? Az Önök bölcsessége, élettapasztalata az a sok tudás amit hosszú életük alatt felhalmoztak,  mind mind a hasznunkra válik. Mindig örülök, ha megszólítanak az utcán a boltban vagy a templom előtt vagy felkeresnek a hivatalban. Önök nem is hinnék, mennyi értékes információt kapok Önöktől.

Mindenhol azt mondom, hogy Fertőszéplak a Fertő-part Kincses doboza. Azok, akik ellátogatnak hozzánk, ezt úgy értelmezik, hogy nagyon sok értékes műemlékkel rendelkezünk, ezért illik ez a jelző a mi falunkra. De én tudom, Fertőszéplak igazi kincsei az itt élő emberek és a legfényesebb gyöngyök Önök, szép korúak. Önök példát mutatnak nekünk abban, hogy takarékoskodnunk kell, hogy nem szabad elveszítenünk a kedvünket akkor sem, ha nehéz helyzetben vagyunk. Önök, akik tisztességgel elvégezték a munkájukat, felnevelték gyermekeiket, biztos hátteret adtak családjuknak, megérdemlik a legmélyebb emberi tiszteletet.

Bizony nekünk is az önkormányzatnál nap mint nap meg kell küzdenünk azért, hogy Fertőszéplak két év alatt sok munkával kialakított vezető pozícióját megőrizzük. Meg kell küzdenünk azért, hogy azokat a beruházásokat elkészíthessük, amelyeket megígértünk és szeretnénk megcsinálni. Takarékoskodnunk kell, hogy a gyermekeknek, a szülőknek és Önöknek is tudjunk a közösség vagyonából juttatni. Hisz mi egy közösség vagyunk! Ehhez a saját akaratunkon és elszántságunkon kívül nekünk példát kell vennünk.

A győztesek példáját.

Önök itt valamennyien GYŐZTESEK! Legyőzték az élet sok-sok támadását. Dacolva minden ártó körülménnyel, megőrizték hitüket, akaratukat és kitartásukat. Felnevelték gyermekeiket és meleg szívükkel örömet adnak unokáiknak.

Én kívánok Önöknek aktív tevékenységgel teli, jó egészégben töltendő hosszú életet gyermekeik és unokáik örömére.

Kérem, vigyázzanak magukra, hogy jövőre ismét itt találkozhassunk, tiszteljenek meg továbbra is bizalmukkal! Keressenek meg problémáikkal, tanácsaikkal, ötleteikkel! Sokat beszélhetnénk arról, hogy mennyi mindet alkottunk az elmúlt év folyamán. Erről bőven olvashatnak a Domb-ban. De én nem erre a munkára vagyok a legbüszkébb. Hanem arra, hogy egyre több a barátságos tekintet. Arra, hogy megbíznak bennem és elmondják örömeiket, gondjaikat, ez az én munkám igazi megmérője. Köszönöm a barátságukat!

Arra ürítem poharam, hogy Fertőszéplak legyen az a település, ahol legtöbb, legvidámabb 100 éves ember fog élni! Egészségükre!"


Ezután következett az ünnepi vacsora. A felszolgáló személyzet a település képviselő testületéből, intézményvezetőiből és dolgozóiból állt össze, mutatva a hálát és törődést, szeretet a település idős lakói iránt.

A vacsora közben a felszolgált bor kezdte oldani az ünnepi hangulatot, mely végül egy zenés estében végződött, Balogh Attila közreműködésével. Olyan örökzöld slágerek csendültek fel, mint a Nem csak a húszéveseké a világ!, Gedeon bácsi és sok más, melyek legalább ma este ismét fiatal korukba röpítette az időseket.

Végül 20.00 óra felé az est élményeivel haza indult a közönség.

Az idősek napján készült képek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron