Gyereknap a vidámság jegyében
Írta: Kiskéri László   
AddThis Social Bookmark Button


Az idei évben 2011. május 25-én, pénteken került megrendezésre településünkön a gyereknap. A Széchényi Ferenc Általános Iskola pedagógusai, a Művelődési Ház és a Szülői Munkaközösség által verbuvált szülők közös kivitelezésében színes programokban vehettek részt a gyerekek.

A hivatalos programot megelőzően az óvodában már reggel egy kedves szülő felajánlásából kutyás bemutatón vehettek részt a gyerekek. A délelőtt 10 órai gyülekező és köszöntő után kétfelé szólították a programok az összegyűlt gyerekeket. Az óvodások és az alsó tagozatos gyerekek a Csemete Bábszínház igényes és magával ragadó előadását élvezhették a Művelődési Házban. Az előadás alatt a felső tagozatos diákok labdarúgó házibajnokságon vehettek részt. Ezt követően tanár-diák kosárlabda mérkőzésre került sor, melyen a néhány lelkes szülővel kiegészült pedagógusok csapata győzött.

A gyerekek nagy örömére már reggeltől állt az iskola udvarán az óriáscsúszda, valamint az óvoda udvarán az ugrálóvár. A bábelőadás után az ovisok visszamentek az óvodában, ahol a tízórain kívül jégkrém, az ugrálóvár és kedves arcfestő hölgyek várták őket. Ettől kezdve az ebédszünetig szabad játék volt, így volt ideje minden gyereknek a felkínált lehetőségekkel élni.

A délutáni program keretén belül az óriáscsúszda és az ugrálóvár mellett számtalan élmény várta a diákokat. Kézműves-foglalkozások keretén belül volt lehetőség, pedagógusok vezetése mellett, gyöngyvasalásra, ajándékok-készítésére. Külön köszönet Borosné Marika néninek, aki önzetlen felajánlásként jött és társával együtt kedves ajándéktárgyak varrására adott lehetőséget az arra jelentkező diákoknak. A kézműves-foglalkozásokkal párhuzamosan a sütőversenybe benevezett diákok otthon elkészített alkotásaikat mutathatták be. Az elkészült süti-költemények magukért beszéltek. Bátran el lehet mondani, hogy nem csak esztétikailag, de ízre is kiváló alkotások születtek. A sportpályán kerékpáros KRESZ versenyben mérték fel tudásukat a gyerekek a szervező pedagógusok által megépített „akadály-pályán”. Nagy sikere volt a szülők által szép számban sütött palacsintának és a szörpnek is.

Így telt el a koradélután, amit a 16 órakor kezdődő színpadi produkciók követtek. Elsőként a Marionett Művészeti Iskola fertőszéplaki iskolásokból álló színjátszó csoportjának vidám előadását élvezhettük, majd a Dirty Dance Egyesület két fertőszéplaki tánccsoportjának és az egyesület országos bajnok csapatának bemutatóját csodálhattuk. A színvonalas előadásokat a Karaoke verseny követte, majd a gyerekek nagy örömére DISCO-val zárult a nap.  

Köszönöm Iliásné Pozsgai Anna igazgatónőnek, minden kedves pedagógusnak, szülőnek, önkéntesnek és mindenkinek, aki segített abban, hogy az idei gyereknapunk is ilyen jó hangulatban teljen.

A rendezvényen készül sok-sok fénykép ide kattintva tekinthető meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron