Betlehem jászlához nem csak a pásztorok és a Három Királyok vitték el ajándékukat, hanem az Úr is. Négy parazsat. A Békét, a Hitet, a Reménységet, és a Szeretetet. Jézus születése óta, ezt az ajándékot, minden gyermek a születésekor megkapja. Csak rajtunk múlik tehát, hogy a parázsból valaha lesz-e láng, vagy lobogó tűz. Hittel lehet lángra kelteni a Békét és a Szeretetet. Ha ez a kettő lobog, mögöttük lángra gyúl a Remény is. Vannak olyanok közöttünk, akiknek már mindez sikerült, és mint „Világítótornyok”, vagy „Lámpáshordozók” a viharos éji tengeren mutatják a helyes irányt.

Mutatják akkor is, amikor néha reményvesztetten, elcsüggedve, tán már mindent feladva hánykolódunk az élet háborgó tengerén. Jézus szavai jutnak ilyenkor eszembe:

„Mit féltek, ti kicsinyhitűek!” (Mt 8:26)

Vajon nem azért vannak a Világítótornyok, vagy a Lámpáshordozók, hogy mutassák számunkra a helyes irányt? Hogyan ismerhetjük fel Őket? Egyszerűen. Azoknak a fénye, akik világítótoronyként, vagy lámpáshordozóként járják a világot, belülről a szívből és a lélekből árad. Ilyen „Lámpáshordozó” járt nálunk március 31.-én, Gégény István személyében. Gondolataival elénk idézte az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb „Világítótornyát” II. János Pál pápát. Beszélt a Golgotán álló keresztről, és arról az életről, ami a kereszten túl van. Kaptunk abból a fényből, ami Őt járja át, és ahogy Ő mondta, nem csak azért, hogy magunknak őrizgessük, hanem azért, hogy mint a tálentumokkal jól sáfárkodó emberek, másoknak is adjunk belőle. Nosza izzítsuk saját parazsainkat, és ne felejtsünk el adni másoknak is fényéből! Különösen akkor, amikor ezt a világosságot a feltámadás fénye ezerszer nagyobbá teszi!