Népi kézműves tábor Fertőszéplakon
Írta: Kiskéri László   
AddThis Social Bookmark Button


2011. június 27. és július 1-je közt, hagyományteremtő céllal került megrendezésre népi kézműves táborunk. A Fertőszéplakon és környékén meghirdetett táborba többségében széplaki diákok jöttek. Az önkormányzat támogatásának köszönhetően a széplaki diákok nagyon kedvező feltételekkel vehettek részt a táborban. A gyerekek az öt nap alatt számos autentikus kézműves tevékenységgel ismerkedhettek meg.

Fő tevékenységként a fazekasság vonult végig az egész héten. E mellett volt lehetősége a diákoknak kipróbálni a kosárfonást, a gyékényezést, a nemezelést, továbbá a népi játék és hangszerkészítést. A gyerekek munkáját a két táborvezető, Horváthné Kiss Rita és Egresits Anita mellett önkéntes felnőttek is segítették. A kézműves tevékenység közben volt lehetőség népzenehallgatásra, népdaléneklésre. A gyerekek nagy örömére a kézműves tevékenységeket meg-megszakította egy-egy népi játék, ahol megmozgathatták tagjaikat.

A szerdai nap délutánján Révész Józsefnek köszönhetően lovaskocsikázáson vehettek részt a táborozók. A lovaskocsikázást népdaléneklés színesítette, a mezőn pedig népi játékok örvendeztették a gyerekeket. A tábor utolsó napján, pénteken délelőtt a Széchényi Ferenc Kamarazenekar tartott élménygazdag előadást népdalokból. Az előadás olyan jól sikerült, hogy a gyerekek ösztönösen táncra perdültek. A koncert után megkezdődött a bográcsgulyás alapanyagainak előkészítése, hisz délutánra, a táborzárásra meghívtuk a szülőket is. Nagy élvezettel pucolták a gyerekek a hagymát és a krumplit. A szorgos munkának meg is lett az eredménye: délutánra nagyon ízletes gulyást kanalazhattak a gyerekek és szüleik. A délután készült népi fúvókának megfújásával zártuk a tábort megegyezve abban, hogy jövőre ugyanekkor, ugyanitt találkozunk.

Köszönöm minden jó szándékú szülőnek, akik gyermeküket támogatták a kézműves táborban való részvételben. Köszönöm minden önkéntes segítőnek, akik segítettek a tábor lebonyolításában. Köszönöm Németh Gyula képviselő úrnak és kedves feleségének a gulyáshoz felajánlott finom, friss kenyeret. Köszönöm a Széchényi Ferenc Kamarazenekar tagjainak a színvonalas előadást és nem utolsó sorban köszönöm Horváthné Kiss Rita és Egresits Anita táborvezetők lelkiismeretes munkáját, az ő fantasztikus hozzáállásuk garantálta a tábor színvonalas lebonyolítását.

Ápoljuk hagyományainkat, ragaszkodjuk megtartó gyökereinkhez!


A népi kézműves tábor képei ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron