Parasport napja 2021
Írta: Büki Boglárka testnevelő   
AddThis Social Bookmark Button

2021-ben negyedik alkalommal ünnepelhettük a Magyar Parasport Napját, február 22-én. Intézményünk ebben az évben is csatlakozott a lélekmozgató országos programhoz. Osztályszinten, testnevelés órán foglalkoztunk a témával az alsós testnevelést oktató tanító nénik és a felsős testnevelő tanár irányításával.

Az első osztályosok az óra előtt megbeszélték, hogy mit is jelent ez a nap. Mit jelent, hogy valaki parasportoló és milyen lehet sérülten megélni a hétköznapokat. Ezután a tornaterembe különböző feladatokkal foglalkoztak a tanulók. Többek között volt „vakvezetés” (párokban az egyik tanulónak bekötött szemmel kellett szlalompályát teljesíteni a társa segítségével), volt akadálypálya, ahol párosával mentek, s szintén a bekötött szeműt a társa segítette a pálya megtételében.

A délután folyamán Anikó néni elolvasta nekik Bartos Erika Örömtánc c. meséjét s elkészítették a hozzá kapcsolódó színezőt is a gyerekek.

A második és harmadik osztályosok is beszélgettek a parasportról, milyen sportágakat, sportolókat ismernek. Rita néni nekik is elolvasta az Örömtánc c. mesét, melyet követően beszélgettek a mese tartalmáról, s arról, hogy ők hogyan viselkedtek volna Samuval. Az óra végén megkapták a színezőt is hozzá. A gyakorlati részben - hasonlóan az elsősökhöz - akadálypálya teljesítése volt bekötött szemmel, társ segítségével, illetve csörgő labdáztak, egy kézzel kidobó játékot játszottak a tanulók.

A negyedik osztályosok először egy videót tekintettek meg a parasporthoz kapcsolódóan, majd szóban átbeszélték a látottakat. A tornateremben speciális kosárlabdajáték volt (székről ülve kellett palánkra dobni),valamint hulahoppkarikás feladat bekötött szemmel, s párban szintén akadálypályás játék.

A felső tagozatos osztályokban óra elején beszélgettünk a magyar parasporthoz köthető szervezetekről, azok munkájáról. A tanóra gyakorlati részében több állomáson, különböző feladatokkal érzékelhették meg a tanulók az olyan helyzeteket, amikor nem támaszkodhatnak maximálisan minden érzékszervükre. Tanulhattak jelbeszédet videók segítségével, amely kifejezetten tetszett számukra. Bekötött szemmel volt akadálypálya, illetve tárgyfelismeréses állomás is. Egy kézzel, egy lábbal kipróbálhatták milyen kosárlabdázni, valamint bekötött szemmel milyen érzés különböző mondatokat leírni egy lapra. Az állomásokon végig párban haladtak, így tudták egymást bíztatni, segíteni.

Örülünk, hogy az idei tanévben is tudtunk a lélekmozgató programhoz csatlakozni, s hogy a gyerekek jó kedvvel, érdeklődően vettek részt a tanórákon.

A parasportnapon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron