Koronavírus - Tájékoztató információk
Írta: Vezér Beáta jegyző   
AddThis Social Bookmark Button

Tisztelt Fertőszéplaki Polgárok!

A Magyarország Kormánya által elrendelt veszélyhelyzetre, és a 41/2020. (III. 11.) Korm. rendeletre tekintettel, az alábbiakról tájékoztatom Önöket.

 

Oktatás

A Kormány 1102/2020. (III. 14.) Korm. határozatában foglaltak alapján, azaz a koronavírus miatt a köznevelési intézményekben új munkarend kerül bevezetésre. Az új munkarend értelmében az általános és középiskolai tanulóknak tilos az intézmény oktatási célú látogatása, digitális oktatási forma kerül bevezetésre. A Széchényi Ferenc Általános Iskola a szükséges tájékoztatást az érintett tanulók és szülők részére folyamatosan eljuttatja. Kérem, kövessék fokozott figyelemmel az iskola információs vonalát.

 

Óvoda

Az önkormányzat fenntartásában működő Fertőszéplaki Margaréta Óvoda 2020. március 17-től (kedd) csak azoknak a gyereknek a felügyeletét biztosítja, akiknek a szülei más módon nem tudnak a gyermekek napközbeni ellátásáról gondoskodni. Azonban az önkormányzat a szülők felelősségteljes magatartását kéri a kialakult helyzetben és ennek keretében arra kérjük a szülőket, hogy gyermeküket lehetőség szerint tartsák otthon, ne vigyék óvodába.

 

Semmiképp nem mehet óvodába az a gyermek, akinek közös háztartásban élő családtagja lázas beteg, még ha a gyermek panaszmentes is. Nem mehet óvodába a beteg gyermek sem.

 

Fertőszéplaki Közös Önkormányzati Hivatal

A Hivatal 2020. március 17-től (kedd) a személyes ügyfélfogadást határozatlan ideig szünetelteti, egyúttal kérjük az ügyfeleket, hogy telefonon vagy elektronikus úton intézzék ügyeiket. Kizárólag azokban az ügyekben megengedett az ügyfélfogadás, ahol jogszabály írja elő a személyes megjelenés szükségességét. A személyes ügyintézés érdekében kérjük, hogy az ügyintézőkkel telefonon vagy e-mailben vegyék fel a kapcsolatot.

 

A személyes ügyintézésen kívül ügyintézésre az alábbi lehetőségeik vannak:

  • ügyfélkapun keresztül
  • elektronikus úton a Fertőszéplaki Közös Önkormányzati Hivatal alábbi e-mail címein:

 

Fertőszéplak

Sarród

Polgármester

Kóbor Attila

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Papp Gyula

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Jegyző

Vezér Beáta

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Anyakönyvvezető

Vezér Beáta

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Horváthné Péntek Jusztina

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Szociális ügyek, hagyaték

Rataticsné Nagy Márta

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Horváthné Péntek Jusztina

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Adóügyek

Horváth Gyöngyi

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

 

  • telefonon az alábbi elérhetőségeken:
    • Fertőszéplak: (99) 537-160
    • Sarród: (99) 537-166
    • postai úton: 9436 Fertőszéplak, Petőfi utca 2.
    • intézésre váró dokumentumok elhelyezése a hivatal székhelyén az épület falán lévő postaládába.

 

Kérjük Önöket, hogy az önkormányzat pénztárába a készpénzes befizetéseket kerüljék, a fizetési kötelezettségeiket lehetőleg utalással teljesítsék.

 

Elektronikus ügyintézés a http://www.fertoszeplak.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=1542&Itemid=65 linken is kezdeményezhető.

 

Művelődési ház, skanzen, kastély, könyvtár

Ezeket a helyszíneket 2017. március 17-től (kedd) határozatlan ideig bárminemű közösségi rendezvény elől bezárjuk.

 

Itt is szeretnénk hangsúlyozni, hogy a megelőzés jelenleg is leghatékonyabb módja a legismertebb magyar orvos, Semmelweis Ignác ajánlása, a kéz gyakori fertőtlenítése, az üdvözlés során a testi kontaktus kerülése. Azok az emberek, akik influenzaszerű tüneteket észlelnek magukon, vagy lázas állapot alakul ki, semmiképpen se menjenek be a munkahelyükre, ne menjenek közösségbe, telefonon vegyék fel a kapcsolatot háziorvosukkal.

 

Folyamatosan figyelemmel kísérjük a járványügyi helyzet alakulását, az illetékes hatóságokkal szoros együttműködésben, felelősséggel, az operatív törzs ajánlásainak figyelembevételével dolgozunk a vírus terjedésének megelőzése és a lakosság védelme érdekében. Kérem Önöket, hogy a szükségtelen pánikhangulat keltésétől tartózkodjanak.

 

Az érintett hatóságok mindent megtesznek a kialakult helyzet megfelelő kezelése érdekében. Hiteles, naprakész információkért látogasson el a https://koronavirus.gov.hu/ weboldalra.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron