Elkészült a kerékpár szakosztály 2020-as túramentrendje
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Közeledve az év végéhez elkészítettük a kerékpáros szakosztály jövő évre tervezett túráinak táblázatát. Az első túrán rögtön egy kis ünnepléssel kezdünk, ugyanis 20 km hiányzik ahhoz, hogy az egyesület elérje az 5000. teljesített kilométerét. Természetesen ebből kifolyólag egy kis meglepetéssel is készülünk.

A második túránkat Szanyba tervezzük. Elsődleges célunk a Szent Anna kápolna, amely festői környezetben, egy picike erdő közepén helyezkedik el. A kápolnát 1753-ban építették a szanyiak, mely közel 250 éve a Rábaköz Szent Anna búcsújáró helye. Régebben országos hírű vadásznapokat is tartottak itt. Ezen kívül a településen található még a Püspöki-kastély, melyben a helytörténeti gyűjtemény tekinthető meg.

Tavaly sokan várták a Szigetköz túrát, amit a kellemetlen időjárás miatt sajnos nem tudtunk megrendezni. 2020-ban újra megpróbáljuk!

Egyszer már szerveztünk éjszakai Fertő-tó kerülést, amelyre hatalmas volt akkoriban az érdeklődés és nagyszerű hangulatban, mindenféle fennakadás nélkül sikerült is a túrát lebonyolítani. Idén annyit változtatunk a menetrendjén, hogy szeretnénk napfelkeltére visszaérni Széplakra. Ezért is tettük júniusra az eseményt, mert ilyenkor a legrövidebbek az éjszakák.

Július – meleg – szabadság – fürdés! Így jött most a Podersdorf-i móló, valamint a település strandja.

A falunapi túrát az 1 Csepp Pálinkaházhoz tervezzük Hegykőre, de ez még változhat!

Szeptemberben jön a szokásos Nick.

A végére maradt Tőzeggyármajor és a kisrépcei bújtató csatorna. Itt is jártunk már egyszer. A Répce folyó és a Kisrépce csatorna keresztezi egymást, un. "Bújtató vízművet" alkotva.

 

Ez lesz a 10. szezonunk és még mindig nagyon sok hely van, ahova szeretnék eljutni a csapattal. Ezért van az, hogy jövőre a magyarkeresztúri túrát kérdőjelessé tettük. Szeretnénk menni, hisz amit ott is mondtam, ilyen vendégszeretet sehol sem tapasztaltam és természetesen Miklós atyával is jó lenne találkozni, beszélgetni. Ezért úgy határoztunk, ha nem jön össze kerékpárral, akkor szervezünk rá egy autós „zarándoklatot”.

 

Tavaly próbálkoztunk családbarát túrákkal. Nem igazán volt rá igény és közben felmerült egy másik alternatíva, az országúti-s túrák. Ezek a túrák a sebességről, az adrenalinról és megfelelő fizikai felkészültségről szólnak. Ha valaki ki szeretné magát próbálni, ez tökéletes alkalom erre, de felkészülési edzések nélkül eszébe se jusson senkinek ilyenen részt venni. Magyarra fordítva: Ha 80 km/h-val tudsz tekerni, minimum 18-as átlagsebességgel, akkor itt a helyed! Ha nem akkor ez nem neked való!

Három túrát írtunk fel 2020-ra. Az első talán a legkomolyabb, mert bár „csak 150 km”, de van benne 1600 m szintkülönbség. Az nagyon sok!!!

A második a Tour de Pelso, amely a Balatoni körversenyt jelenti. Ez egy fizetős túra, sőt előre be is kell nevezni. Választható távok: 210 és 140 km.

Szeptemberben pedig egy Szombathely – Ják – Sárvár kanyaron vehettek részt.

Ezeket a túrákat Bene Gábor fogja szervezni és vezetni is! Bármilyen kérdésetek lenne, nyugodtan keressétek!

 

Akkor naptárakat elő, hisz próbáltunk időpontokat is párosítani a túrákhoz. Ha valakinek van kedvence a felkínált programok közül, az már most be tudja írni a naptárába.

Sok szeretettel várunk mindenkit jövőre is!

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron