Világörökségi nap ősi mesterségekkel
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

2016. május 21-én (szombaton) iskolánk tanulói és pedagógusai több szülő kíséretével részt vett a tíz világörökségi település által kínált érdekes programokon. Minden osztályfőnök osztályával, kísérő pedagógussal, gyalogosan vagy kerékpárral kereste fel az egyes helyszíneket, ahol interaktív módon ősi mesterségekkel ismerkedhettek meg. A kirándulást 10.00 órától 13.00-ig szervezték. A régi mesterségek megismerésén túl céljuk volt, hogy ez idő alatt legalább három helyszínt keressenek fel, így ingyenesen tekinthették meg a fertődi és a nagycenki kastélyt, valamint a fertőrákosi kőfejtőt. Három helyszín felkeresésével tanulóink részt vehettek a világörökségi záró rendezvény tombolasorsolásán is.

 

 

A délelőtt folyamán az alábbi világörökségi helyszíneken jártak kísérőikkel:

  • Fertőboz - Juliánus - völgy: nádazás,
  • Hidegség - Toronyhegyi pajta: piktoros mesterségek,
  • Fertőhomok - Tájház-kosárfonás, kemencés rétes és kenyérsütés,
  • Hegykő - Csipkeház: csipkekészítés és hímzés,
  • Úsztató: halászat,
  • Fertőszéplak - Lámpamúzeum: illat és virágdíszek készítése,
  • Fertőszéplak - Tájházak: gyógy és fűszernövényekből virágdíszek, illatzsákok készítése,
  • Sarród – Tájház: mézeskalács és szappankészítés,
  • László major: patkolás bemutatása - lovaglási lehetőségek, továbbá szíjgyártó és nyerges mesterség bemutatása.

 

Iskolánk benevezett a tavasszal meghirdetett világörökségi vetélkedőre. Az első fordulón leadott feladatok alapján két, hetedik osztályos tanulókból álló csapatunk bejutott a döntőbe. A megmérettetésre a Világörökségi napon 14.00 órától került sor a hegykői Fertő-táj Általános Iskolában. Nagy örömünkre tanulóink 2. és 3. helyen végeztek. Az ügyes csapattagok: Bujtás Richárd, Simon Nikolett, Németh Richárd, Siliga Martin, Szalai Mór és Wilfing Flóra. Gratulálunk a szép eredményhez! Nagyon büszkék vagyunk rájuk és felkészítőikre, Anita nénire és Brigi nénire!

 

További képek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Facebook

Programnaptár 2017

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron