Kerék Imre szavalóverseny 2016
Írta: Frechné Csertán Brigitta szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

Az idei évben is megrendezésre került iskolánk szervezésében a már hagyománnyá vált Kerék Imre szavalóverseny. A rendezvényt a költészet napján, április 11-én tartottuk a Művelődési Házban. Közel ötven általános iskolás diák öt iskolából – Fertőd, Hegykő, Sopronhorpács, Egyházasfalu és Fertőszéplak - mérettette meg magát, s természetesen a szépkorúak is képviseltették magukat, a korábbi évekhez hasonlóan. A zsűri tagjaiként körünkben tisztelhettük Tvordy Beáta tankerületi igazgatónőt, Kerék Imrénét, Fejesné Horváth Margitot és Tömördi Istvánnét.  Újdonság volt az idei versenyen, hogy az indulók nem csak a kortárs költemények közül válogathattak, hanem a magyar klasszikus és modern költészet gazdag kincstára is a rendelkezésükre állt. A repertoárbővítés nem csak a zsűrinek volt kedvére, a szavalatok között meghallgathattuk többek között Petőfi Sándor, Váci Mihály, Kosztolányi Dezső és Babits Mihály klasszikusait is.

 

Az alsó tagozatos kategóriában megosztott harmadik helyet ítélt oda a zsűri Fábián Lászlónak (Fertő-táj Általános Iskola, 2. o) és Németh Noéminek (Fertő-táj Általános Iskola, 4. o), a második Szabó Réka (Babos József Térségi Általános Iskola, 2. b) lett, az első helyet pedig a most először versenyző Szalai Réka (Babos József Térségi Általános Iskola, 2. a) érdemelte ki. A felsősök közül Dezső Luca (Sopronhorpácsi Általános Iskola, 8. o) kapta a harmadik helyért járó oklevelet, a második Ábrahám Máté (Babos József Térségi Általános Iskola, 6. b) szavalata lett. Az első díjat a Petőfi-verset szavaló Ábrahám Gergőnek (Babos József Térségi Általános Iskola, 6. b) ítélték oda. A zsűri különdíját Simon Nikolett kapta (Széchényi Ferenc Általános Iskola, 7. o), aki saját költeményével örvendeztette meg a közönséget. Köszönjük a helyi Őszirózsa Nyugdíjasklub tagjainak és a művelődésszervező önzetlen támogatását, amellyel hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Köszönjük a lelkes szülők, érdeklődők részvételét.

A jövő évi Kerék Imre szavalóversenyre is szeretettel várunk minden költészetszerető, vállalkozó szellemű szavalót!

A szavalóversenyen készült képek ide kattintva tekinthetők  meg.

 

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Facebook

Programnaptár 2017

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron