Játékos vetélkedő Fertőszéplakon
Írta: Ihászné Lajber Rita   
AddThis Social Bookmark Button

A bolondos április első napján nem kímélte az időjárás a Fertőszéplakra érkező hegykői, fertődi, kópházi, nagycenki és természetesen a helyi diákokat sem. Ezen a napon itt minden a könyvekről, az olvasásról szólt, mert ők már tudják: Olvasni jó!

 

Izgatottan várták már a Jonatán-napot, hiszen hetek óta olvastak egy klassz könyvet, verset és dalt írtak, plakátot, pecsétet  készítettek. A feltámadó szél sem szegte kedvüket, hogy megmutassák felkészültségüket az egyes állomásokon és a színpadon. A hagyományoknak megfelelően jártak a tájházaknál, ahol mutogattak, találgattak; az óvodában, ahol lódítottak egy kicsit, ill. a Mindenszentek-templomban az idézetek feladóját keresték.  A Széchényi-kastélyban két helyszín is várta a csapatokat: az Okoló kisbolygó a helyi nyugdíjasok birodalmában volt, a Bogozó pedig az felújított Alpokalja – Fertő-táj irodájában. Köszönjük az egyesület felajánlását: a finom süteményeket, a szörpöt és a meleg helyiséget. Jó volt látni, hogy az egykor még romos épület miként telik meg élettel, hogyan válik a kultúra egyik központjává, ahogy Széchényi Ferenc is szerette volna. Az aulába érkezve a csapatok medvehagymás zsíros kenyérrel és szörppel csillapíthatták éhségüket és szomjúságukat. Aztán behunyt szemmel rajzoltak, majd a könyvtárban az Apropó kisbolygón fejezték be küldetésüket.

A 23 csapat türelmetlenül várta az eredményhirdetést, amely szoros eredményeket hozott. Az alsósok versenyét a legkisebbek, az 1. osztályosok nyerték lelkes énekléssel és versmondással. A felsősök 17 csapatos mezőnyének győztes csapata a fertőszéplaki Vérbeli ingyom-bingyó banditák lettek a 8. osztályból. Őket követték néhány ponttal a hegykői Apacs csajok, akik a színpadi produkciók különdíját is megszerezték. Az előkelő 3. helyet a helyi 6. osztályos Felderítők kaparintották meg.

Természetesen senki sem távozott üres kézzel, hiszen gazdára találtak a különféle írószerek, csokik, cukrok. Köszönjük a vendégcsapatok részvételét, a szülők segítségét, a friss kenyeret a helyi pékségből és minden pedagógus munkáját, amivel tartalmassá és élménydússá tették a diákoknak ezt a napját!

A Jonatán-napon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Önkormányzati választás 2019

Facebook

Programnaptár 2020

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron