Elkészült a kerékpár szakosztály idei programtervezete
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button
Lassan beköszönt a tavasz, amelyet a Kerékár Szakosztály tagjai már nagyon várnak. Télen elkészült a 2015-ös évre vonatkozó túratervezetünk is, melyben látható, hogy nagyon sok érdekes és turisztikailag látványos helyekre szeretnénk eljutni. Az idén első ízben szervezünk olyan túrát, ami teljes egészében egy másik megyében zajlik. Áprilisban, - ha az időjárás engedi - a Komárom és Kisbér közötti dombokat fogjuk megmászni. Nyár közepén megrendezésre kerül az éjszakai Fertő-tó kerülés, melynek érdekessége, hogy esti sötétségben indul és hajnali pirkadatban fejeződik be, így előreláthatólag nagyon izgalmas lesz. Augusztus 15-én az ausztriai Boldogasszonyban tartandó magyar misére indulunk. Egy emléktúrára is készülünk. A tragikus hirtelenséggel tavaly elhunyt Dominek Zoltánra emlékezünk a nicki túránkkal.
Szeretettel várunk mindenkit kerékpártúráinkra!

Az idei évre tervezett kerékpártúrákat egy táblázatban gyűjtöttük össze, mely ide kattintva tekinthető meg.

Szeretettel várunk mindenkit kerékpártúráinkra!

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron