Kulturális hírek
Fertőszéplaki kincskeresők
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető   
Fertőszéplak Község Önkormányzata hosszú évek óta szervez nyári napközis táborokat az itt élő, vagy a Széchényi Ferenc Általános Iskolában tanuló gyermekek részére.
Az önkormányzati támogatás mellett az idei esztendőben nagyobb hangsúlyt kapott az, hogy - a szülők terheit minimálisra csökkentve - pályázati forrásból valósuljanak meg a táborok.
Önkormányzatunk sikeresen pályázott az Erzsébet-táborokra, így 2 turnusban (július 11-15-ig és július 18-22-ig) összesen 51 gyermek vehetett részt színvonalas programokon.
A programok összeállítása során kiemelten fontosnak tartottuk, a helyi és környékbeli értékeink megismertetését, valamint az egészséges életmódra nevelést.

Bővebben...
 
Kulturális hírek
Beszámoló a fertőszéplaki Levendula Minifesztiválról
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető   
Egy június végi napsütéses szombat délutánon a Széchényi-kastély ismét egy csodás programnak adott otthont. Újra találkozhattak a kézművesek és termelők, akik alkotásaikkal, termékeikkel varázsolták el az érdeklődőket.
A szebbnél szebb csodák mellett kicsik és nagyok egyaránt alkothattak a kastély hűs nagytermében. Készültek levendulából csokrok, kosarak, illatzsákok és buzogányok is. A saját szappan elkészítése ismét nagy sikert aratott nem csak a gyermekek körében.
A rendezvény együttműködő partnerei:
MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLOZAT
AGRÁRMINISZTÉRIUM

Június utolsó szombatján a Széchényi-kastély ismét egy nagyszerű programnak adott otthont. Újra találkozhattak a kézművesek és termelők, akik alkotásaikkal, termékeikkel varázsolták el az érdeklődőket.

A szebbnél szebb csodák mellett kicsik és nagyok egyaránt alkothattak a kastély hűs nagytermében. Készültek levendulából csokrok, kosarak, illatzsákok és buzogányok is. A saját szappan elkészítése ismét nagy sikert aratott nem csak a gyermekek körében.

A rendezvény együttműködő partnerei:

MAGYAR NEMZETI VIDÉKI HÁLOZAT

AGRÁRMINISZTÉRIUM

A minifesztiválon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Önkormányzati hírek
I. helyezés "Közigazgatás" kategóriában
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető   

Kedves Fertőszéplaki Polgárok!
Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Fertőszéplak Község Önkormányzata az Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű kampányban a 2021. november 20-28. közötti ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM CSÖKKENTÉSE KÖZÖSEN FERTŐSZÉPLAKON! elnevezésű programsorozatával 200 pályázó intézmény, szervezet, vállalkozás közül az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján "Közigazgatás" kategóriában I.HELYEZÉST ért el.

Kedves Fertőszéplaki Polgárok!

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy Fertőszéplak Község Önkormányzata az Európai Hulladékcsökkentési Hét elnevezésű kampányban a 2021. november 20-28. közötti ÖKOLÓGIAI LÁBNYOM CSÖKKENTÉSE KÖZÖSEN FERTŐSZÉPLAKON! elnevezésű programsorozatával 200 pályázó intézmény, szervezet, vállalkozás közül az Innovációs és Technológiai Minisztérium döntése alapján "Közigazgatás" kategóriában I. HELYEZÉST ért el.

Bővebben...
 
Kulturális hírek
A könyvtár nyári nyitvatartása
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető   
Kedves Könyvtárlátogatók!
A könyvtár nyári nyitva tartása: szerda 17-18 óra.
A könyvtár szolgáltatásai továbbra is díjmentesen vehetők igénybe. A beiratkozáshoz regisztráció szükséges!
Sövegjártó Tamásné Berni szeretettel várja a regisztrált tagok mellett az új beiratkozókat is!

Iskolai hírek
Nyári ügyeleti rend a Széchényi Ferenc Általános Iskolában
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
Iskolánkban a nyári szünet idején szerdánként 8.00-14.00 óráig az alábbi napokon tartunk ügyeletet:
2022. június 29.
2022. július 13.
2022. július 27.
2022. augusztus 10.
2022. augusztus 24.
Az iskola elérhetőségei:
Telefon:
99/370-904;
06-20/979-1930
e-mail:
Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Iskolánkban a nyári szünet idején szerdánként 8.00-14.00 óráig az alábbi napokon tartunk ügyeletet:

2022. június 29.

2022. július 13. és 27.

2022. augusztus 10. és 24.

Az iskola elérhetőségei:

99/370-904; 06-20/979-1930

Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse.

Iskolai hírek
Ballagás 2022
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

Húsz nyolcadik osztályos tanuló fejezte be általános iskolai tanulmányait intézményünkben. Ünnepélyes keretek közt vettünk búcsút ballagó diákjainktól.

Bővebben...
 
Iskolai hírek
Jonatán-nap
Írta: Kovács Andrea tanító   

A tanítás utolsó napjai sem teltek tétlenül. Az alsó tagozaton közös olvasmányfeldolgozás zajlott az osztályokban. Csiperke nénivel, Bömbivel, Bab Bercivel és Vukkal töltötték az osztályok a napot, kreatív és interaktív feladatokkal, illusztrációk és lapbook készítésével.
A Jonatán-napon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Képes élménybeszámoló a tanév végi osztálykirándulásokról
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

A tanév végi osztálykirándulások feledhetetlen órái, boldog pillanatai: Fertőd: Kalandbirodalom; Sopron: belvárosi séta, Bányászati múzeum, Crazy Garage szabadulószoba; Győr: városnézés, állatkerti séta; Sághegy: tanösvény, Kemenes Vulkánpark Látogatóközpont; Celldömölk: Mozdonymúzeum; túrázások, közös séták, McDonald's, jókedv, vidámság, élmények!

A sok-sok vidám fénykép ide kattintva tekinthető meg.

Óvodai hírek
Ovisok az egyetemen
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   

A Soproni Egyetem meghívására az iskolába készülő nagycsoportosainkkal érdekes kémiai kísérleteket nézhettünk meg az egyetem kémiai laborjában. A projektet kifejezetten óvodás korosztály számára fejlesztették ki. Készült "elefánt fogkrém", "láva lámpa", "szellem a palackból". A háztartásban megtalálható alapanyagokat is használt a kémikus, pl. étolajat, szódabikarbónát, ételfestékeket. A gyerekek számára sokszor varázslatnak tűntek a kísérletek. Nagy érdeklődéssel figyeltek. Talán közülük kerülnek majd ki a kémiát kedvelő diákok, és a későbbiekben akár kémikus, vagy kémia tanár is lehet belőlük.

Köszönjük az egyetemnek az izgalmas bemutatót!

Iskolai hírek
Tanév végi falujárás
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

A tanév vége a kirándulásokról, a közös, tantermen kívüli programokról szólt.
Diákjaink a falut járva öt állomást kerestek fel és iskolánk névadójához, gróf Széchényi Ferenchez kapcsolódó interaktív feladatokat oldottak meg QR kódok segítségével.
A vidám napon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Jutalomkirándulás Kőszegen
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

Fertőszéplak Község Önkormányzata minden tanév végén megjutalmazza iskolánk azon tanulóit, akik kimagasló tanulmányi eredménnyel, példaértékű magatartással, jó közösségi munkával vagy a tanulmányi versenyeken elért sikeres eredménnyel teljesítettek a tanév során.

Bővebben...
 
Iskolai hírek
Erdei iskolában az ötödik osztály
Írta: Jorsits-Tóth Alexandra osztályfőnök   

Iskolánk immár hagyományosan minden tanév végén az 5. osztály tanulói számára erdei iskola programot szervez. Célunk, hogy diákjaink a tanév során kapott természettudományi ismereteiket megtapasztalják közvetlen környezetükben, megismerjék szűkebb környezetük természeti kincseit, értékeit. Ebben nagy segítséget kaptunk a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársaitól, akik tartalmas programmal várták diákjainkat. Első ízben ürgelesen és madármegfigyelésen ismerkedtek a Fertő-tó élővilágával. Majd a magyar őshonos háziállatokat mutatták be a Lászlómajorban diákjainknak. A kiállítást követően interaktív feladatok megoldására is sor került. A gyerekek kerékpárral tették meg az utat, így a nap folyamán egészségesen elfáradtak, de sok-sok élménnyel gazdagodtak.

Az erdei iskolai programon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Iskolai hírek
Gyermeknap 2022
Írta: Ternyák-Kovács Emőke DÖK-vezető   

Június 3. napja teljes mértékben a gyerekekről és a szórakozásról szólt. Gyermeknapi programunk keretein belül a jókedvé és kikapcsolódásé volt a főszerep.

Bővebben...
 
Iskolai hírek
Nemzeti összetartozás napja
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
Nemzeti Összetartozás Napja
Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.
Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet
(Juhász Gyula: Trianon)
Szarka Tamás Kossuth-díjas zenész, zeneszerző korábbi sikeres kezdeményezésére az idei évben iskolánk is a Kézfogás című dal közös éneklésével emlékezett a trianoni békeszerződésre, valamint a Nemzeti Összetartozás Napjára. A hazájuktól elszakított magyarokat az összetartozásba vetett hit tartja össze, és ez egyben megmaradásuk záloga is. Meggyőződésünk, hogy a közös, élményt nyújtó éneklés erősíti a világ magyarsága nemzeti összetartozását.

A dal közös eléneklésének videója ide kattintva tekinthető meg.

Óvodai hírek
Kirándulás az Erdő Házába
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   
Két év kihagyás után ismét szervezhettünk kirándulást óvodásaink számára. A középső és nagycsoportosokkal a tavaly megnyitott soproni
Erdő házába látogattunk el. Csoda szép helyszínen barangolhattunk a gyerekekkel és interaktív módon ismerkedhettünk az erdő élővilágával.
A belépőket és a busz költségét a Szülői Szervezet biztosította az ősszel és tavasszal szervezett vásár bevételéből. Köszönjük szépen!

Két év kihagyás után ismét szervezhettünk kirándulást óvodásaink számára. A középső és nagycsoportosokkal a tavaly megnyitott soproni Erdő Háza Ökoturisztikai Látogatóközpont és Vadasparkba látogattunk el. Csoda szép helyszínen barangolhattunk a gyerekekkel és interaktív módon ismerkedhettünk az erdő élővilágával.

A belépőket és a busz költségét a Szülői Szervezet biztosította az ősszel és tavasszal szervezett vásár bevételéből. Köszönjük szépen!

A vidám nap folyamán készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

Oldal 12 / 57

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben

Környező települések

   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron