Kulturális hírek
Látogatás a magyarpolányi passiójátékon
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button

A magyarpolányi passió újbóli megrendezésének hírére 14-n jelentkeztünk és vettünk részt együtt a felemelő előadáson. Az előadás egyik különlegessége a helyszín, hiszen egy szabadtéri színpadról van szó, ahol a színpadot és díszletet a templom domb és az egyedülálló kálvária adja. A másik különlegesség, hogy a szereplők a falu lakói, a boltos, a képviselők, az iskolások és a többiek, akik a maguk amatőr lelkesedését viszik bele az előadásba és teszik hitelessé, elragadóvá a művet. A mű pedig adott, Jézus Krisztus kínszenvedése és halála, mely újból és újból megrázza az emberiséget és elgondolkozunk azon, mi vajon hogy cselekedtünk volna, ha mi találkoztunk volna az Úrral. Az amatőr szereplők játékát a főszereplő, az egyedüli hivatásos színész, Keresztes János játéka teszi teljessé. Az előadás után csend, majd tapsvihar uralkodott a nézőtéren. A katarzist megkaptuk és a lehetőséget, hogy mi jobb emberként térhessünk haza Fertőszéplakra. A passiójátékon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Bővebben...
 
Fertőszéplaki gyereknap
Írta: Ihászné Lajber Rita   
AddThis Social Bookmark Button


Minden évben május végén az iskola vidám gyerekzsivajtól hangos, ugyanis gyereknapon minden tanulóinkról szól.
Május 30-a reggelén a papír- és vasgyűjtés eredményeit ismertettük, melynek eredményeképpen a 7. és a 3. osztály kapott egy-egy tortát szorgalmas munkájukért. Többen gyűjtöttek 100 kg felett, de kimagaslóan hárman: Török Annamária, Jakab Bence és Szákovics Lili. Az ő jutalmuk ajándékcsomag volt. A délelőtt további részében a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos feladatok voltak: KRESZ-tesztet töltöttek ki a felsősök, makettet, közlekedési témájú rajzokat készítettek az alsósok, mindenki meghallgatta az iskolarendőr előadását, valamint egy nagyon hasznos filmet néztek meg tanulóink a biztonságos közlekedésről. Az elsajátított ismereteket gyakorlatban is alkalmazhatták a nagyobbak: kerékpáros ügyességi versenyen vettek részt. Közben a kisebbeket a Habakuk bábszínház szórakoztatta, majd jégkrémet kapott minden gyerek.

Bővebben...
 
Anyák Napja - Képes beszámoló az ünnepségről
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Idén is nagyon szép ünnepség keretében köszöntöttük az édesanyákat. Tanúskodjon erről sok-sok kép, melyek ide kattintva tekinthetők meg. Kóbor Attila polgármester úr ünnepi köszöntője pedig az anyák napján közölt cikkünkben olvosható, melyet ide kattintva lehet elérni.

 
Nemzetközi makettversenyen és kiállításon a fertőszéplaki makettezők munkái
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

A 18. alkalommal megrendezésre kerülő mosonmagyaróvári verseny a világ minden tájáról vonzotta az élvonalbeli makettezőket. A rendezvényen közel hatszáz makettező munkáját tekinthették meg az érdeklődők. A több mint 1500 makett elbírálása nem kis feladat elé állította a bíráló bizottságot. Falunkat Simon Patrik és Németh Bálint munkája képviselte ezen a rangos, világ színvonalú versenyen.

Bővebben...
 
Újabb siker! - Ezúttal Német Bálint öregbítette a makett szakkör és Fertőszéplak hírnevét
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

Az enyhe téli időszak ellenére úgy kezdődött a tavasz, mint ha csak téli álomból ébrednének a szakkör tagjai. Az álom csak álom maradt, mert a legnagyobb igyekezet ellenére, a kemény és hosszú felkészülés nem a várt eredményeket hozta. A prágai kiállítás nagy reményei pillanatok alatt szertefoszlottak, így csak az élmény maradt, hogy részt vehettünk a versenyen. Hát ez a tavasz és Prága sem maradt szép emlék a makettezőknek, az már biztos.

A bánat hamar elmúlt, hisz következett a hazai megmérettetés: Szolnok. A legjobb munkákkal felvértezve indultunk. Győzni kell! Minden, az év kezdetén élért siker, duplázza az önbizalmat.

Bővebben...
 
Az 1848/49-es szabadságharca emlékeztünk
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button

2014. március 14-én délután ünneplő ruhába öltözött gyerekek, felnőttek siettek a kultúrház felé. A nagyterem már feldíszítve várta őket, hiszen hamarosan kezdődött az ünnepség, melyet a szabadságharcra emlékezve tartottunk. Öt órakor pontosan felcsendült a Himnusz, majd az ünnep szónoka, Kóbor Attila polgármester következett.

Bővebben...
 
A makett szakkör csatlakozott az makettezők országos fórumához
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

A 2014. év kezdéseként a makett szakkör kapcsolatot épített az interneten jelenlévő szakmai körökkel. A makettezők közössége által működtetett oldal elérhetősége: www.makett.org

A „Fórum” menüpont alatt található különböző témák közt, az „Ifjúsági fórum” mappán belül, az „Utánpótlás nevelés” almappában találhatóak a széplaki makett szakkör életét bemutató bejegyzések. Itt egy rövid bemutatkozó mellett, a 2014-es munkák terveiről olvashatunk gondolatokat. A jövőben szeretnénk a szakmai köröket folyamatosan tájékoztatni munkánkról, eseményeinkről.

Bővebben...
 
Simon Patrik makettje ezüstérmet szerzett Mariborban - Beszámoló a makett szakkör 2014. évi első versenyéről
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

Az évben először vettek részt versenyen a makett szakkör tagjainak munkái. A Mariborban megrendezett versenyen rendkívüli erős mezőnyben, kategóriák szerint csoportosították a versenyre nevezett maketteket. A nemzetközi mércével is magas színvonalú mezőnyben rendkívül széles körben nevezett makettek vettek részt a megmérettetésben. Csak a legeslegjobbaknak volt esélyük elismerésre. A szakmai zsűri kritikusan és alaposan megválogatta a maketteket. A minden szempontból legaprólékosabb vizsgálatnak alávetett makettek közül csak a legkiválóbb munkák kaptak elismerést.

Bővebben...
 
A makett szakkör évzáró foglalkozása
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

Az évben utolsó alkalommal gyűltek össze a szakkör tagjai. A kötetlen hangulatú foglalkozás keretében ismertetésre kerültek az idei év eseményei, eredményei. A jövőre nézve a tervek sokasága fogalmazódott meg a szakkör tagjaiban. Egyenlőre a nagy tervek helyett apró biztos lépések megvalósítását tűzték ki célként a szakkör tagjai. Legfontosabb célja a lelkes kis csapatnak a szakkör létszámának növelése az újévben. A szakmai kiállítások látogatása nem csak munka, de egyben kikapcsolódást is nyújtana minden szakkörtagnak. Így várhatóan a jövő évben kirándulással egybekötött szakmai úttal bővítené ismereteit a szakkör.

Bővebben...
 
Szalay Merse 8. osztályos fertőszéplaki tanuló a Soproni Petőfi Színház kilencezredik bérletese
Írta: Forrás: www.kisalfold.hu   
AddThis Social Bookmark Button


Szalay Merse 8. osztályos fertőszéplaki tanuló a Soproni Petőfi Színház kilencezredik bérletese, őt Pataki András igazgató könyvcsomaggal köszöntötte A szép Cerceruska című mesebalett zártkörű előadása előtt vasárnap délután.

Bővebben...
 
Adventi készülődés a Művelődési Házban
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button


"Ilyenkor megcsendesednek a hajnalok. Nem kóborol a szél, nem vándorol az ördögszekér és nem repkednek száraz falevelek határról határra. A csillagok reszketve nézik a Földet, ez az alsó világ pedig némán figyel, és észre sem veszi, hogy a dombok puha hátát adventi hangulattal hinti be a dér." Fekete István

Hagyományosan advent első hetében Tünde és Gábor a virágboltból, valamint az óvó nénik ünnepi készülődésre várják a gyerekeket a kultúrházba. Idén sem volt ez másképp. December 2-án, délután négy órakor kinyíltak a kultúrház ajtói és várták az érdeklődőket. Hamar megtelt a terem és elmélyült ajándék és díszkészítés vette kezdetét.

Bővebben...
 
<< Első < Előző 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 Következő > Utolsó >>

Oldal 10 / 14

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron