Anyák napja és évzáró az óvodában |
Írta: Ábrahám Istvánné
|

A tavaszi ünnepeink közül a legbensőségesebb az Anyák napja. Hetek óta sürgölődtünk: ajándékokat készítettünk, verseket, énekeket tanultunk, hogy méltóképp köszönthessük az Édesanyákat, Nagymamákat. Május 8-án délután az óvodánkban először az ünneplőbe öltözött kiscsoportosok, majd a középsősök adták elő Anyák napi műsorukat, amely egyben az évzáró is. A vidám dalok,versek, mesék mosolyt csaltak az arcokra, de a köszöntők örömkönnyeket csaltak az Anyukák és Nagymamák szemébe. A nagycsoportosainkra már komolyabb kihívás várt, ők nem a megszokott környezetben az óvodában, hanem a Művelődési Házban szerepeltek, mégpedig telt házas közönség előtt.Ennek ellenére bátran mondták a verseket, ügyesen, jó kedvűen táncoltak, énekeltek, amit a jelenlévők hangos tapssal jutalmaztak.
További képek az anyák napi ünnepségről ide kattintva tekinthetők meg. |
Képes beszámoló az óvodai farsangról |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvónő
|

|
Decemberi programok az óvodában |

Az óvodában a december nagyon eseménydús időszak.
Az adventi koszorúnkon hétfőnként énekszó mellett meggyújtottuk a soron következő gyertyát.
Minden csoport adventi naptáron számlálta a napokat Mikulásig, majd Karácsonyig. December első hetében Ovigalériánkat nyitottuk meg, ahol Balogh Attila festményeit tekinthették meg az óvodások és érdeklődők. A megnyitón Attila bácsi hangszertudását is megcsillogtatta. A gyerekekkel közösen énekeltünk Mikulásváró és karácsonyi dalokat. Köszönjük Balogh Attilának a kedves együttműködést!
December 5-én a Mikulás látogatott el hozzánk és osztotta szét ajándékait a gyerekeknek, ők pedig verssel, énekkel fizettek érte, és ígérettel, hogy mindig jók lesznek.
December 12-én a középső csoportosok Lucáztak. Bejárták az egész falut és kántálták jókívánságaikat.
A kiscsoportosok luca-búzát ültettek. Valamennyi csoportban festettek, gyurmáztak, vágtak, ragasztottak a gyerekek, ajándékok készültek a szülőknek, mézeskalácsot sütöttünk, díszítettük a termeket.
December 17-én reggel már karácsonyfa várta a gyermekeket a bejáratnál. Ezen a napon a nagycsoportosok Betlehemes játékot adtak elő a többi óvodásnak és a meghívott vendégeknek. Természetesen a jól megérdemelt ajándékok sem maradtak el a karácsonyfa alól.
Az óvodában a december nagyon eseménydús időszak.
Az adventi koszorúnkon hétfőnként énekszó mellett meggyújtottuk a soron következő gyertyát.
Minden csoport adventi naptáron számlálta a napokat Mikulásig, majd Karácsonyig. December első hetében Ovigalériánkat nyitottuk meg, ahol Balogh Attila festményeit tekinthették meg az óvodások és érdeklődők. A megnyitón Attila bácsi hangszertudását is megcsillogtatta. A gyerekekkel közösen énekeltünk Mikulásváró és karácsonyi dalokat. Köszönjük Balogh Attilának a kedves együttműködést!
December 5-én a Mikulás látogatott el hozzánk és osztotta szét ajándékait a gyerekeknek, ők pedig verssel, énekkel fizettek érte, és ígérettel, hogy mindig jók lesznek.
|
Bővebben...
|
Családi nap és Mihály napi vásár az óvodában |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvónő
|

Az idén rendhagyó módon tartottuk a hagyományos Mihály napi vásárunkat. Családi nappal kapcsoltuk össze, így szeptember 27-én 9 órakor az óvoda előtt vásár fogadta a felénk járókat, az óvoda udvarán pedig az ovifoci pályán akadálypálya. A szülőkkel közösen lehetett végigmenni a felállított akadályokon, kosárra dobáltak felnőttek és gyerekek közösen, majd a röplabdaháló felett labdákat hajigáltunk versenyezve, hogy melyik térfélen marad a kevesebb labda. A mozgásban megfáradtakat teával és zsíros kenyérrel kínáltuk, valamint süteményeket fogyaszthattak a gyerekek. Az óvoda előtti vásáron a szülők által készített ötletes ajándék és dísztárgyak kerültek eladásra. 11 órától a vásár a Széchényi kastélyban, a piactéren folytatódott, melyet táncházzal zártunk. Kellemesen elfáradtunk és nagyon jó hangulatban telt el ez a délelőtt. Köszönjük a szülők aktív hozzáállását a vásár megszervezéséhez!
További képek vidám rendezvényünkről ide kattintva tekinthetők meg. |
OVIFOCI pályaavató a fertőszéplaki Margaréta Óvodában |
Írta: Köő Lászlóné óvodavezető
|

2014. szeptember 26-án került sor intézményünkben – a környéken elsőként - az OVIFOCI pálya ünnepélyes átadására, mely az OVIFOCI Program keretein belül Fertőszéplak Önkormányzata, a támogatást felajánló Velux Magyarország Kft., valamint az OVIFOCI Közhasznú Alapítvány összefogásból valósulhatott meg a gyermekek legnagyobb örömére.
Az ünnepélyes átadón részt vett Dr. Molnár Andrea az OVIFOCI Alapítvány elnöke, Dunai Antal úr a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében és Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere. A fő támogató VELUX Magyarország Kft. Igazgatója - mivel személyesen nem tudott az ünnepségen részt venni - írásos üzenetben osztotta meg velünk gondolatait, méltatta a foci pálya nyújtotta lehetőségeket, valamint örömét fejezte ki, hogy részese lehetett ennek a nagyszerű kezdeményezésnek.
|
Bővebben...
|
Elbúcsúztak nagycsoportosaink |
Írta: Ábrahám Istvánné óvónő
|

Május a ballagások hónapja. E hónap 16-án óvodánkban is búcsúztak a nagycsoportosok. Virággal feldíszített folyosó és csoportszoba fogadta reggel az ünneplőbe öltözött ballagókat és szüleiket, vendégeket. A német nyelvű játékos, énekes bemutató után, óvoda búcsúztató dalokkal, versekkel köszöntünk el a kisebb társaktól, óvó néniktől, dajka néniktől és minden kedves dologtól, ami az óvodai élettel kapcsolatos volt.
|
Bővebben...
|
Beszámoló az osztrák- magyar óvodások interkulturális találkozójáról |
Írta: Köő Lászlóné óvodavezető
|

2014. május 27-én osztrák- magyar óvodások interkulturális találkozója volt a Sopron- Fertőd Kistérség óvodáiban, köztük a fertőszéplaki óvodában is. A találkozó az „EDUCORB extended” című uniós projekt keretében valósult meg. A mi óvodánkba Bad Erlach-ból érkeztek gyermekek kísérőikkel. A köszöntés és bemutatkozás után közös tízóraizás következett majd vidám, német nyelvű körjátékokkal folytatódott a program. Óvodánk nagycsoportosai heti egy alkalommal vesznek részt játékos németnyelvű foglalkozáson, melyet az önkormányzat finanszíroz. Az ott megismert, megtanult dalokat, körjátékokat játszották el együtt a vendégekkel.
|
Bővebben...
|
Farsang az óvodában - képes beszámoló |
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvónő
|

Idén is vidám hangulatban telt az óvodai farsang, tanuskodjon erről egy képes beszámoló, mely ide kattintva érhető el.
|
|
|