Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere
|
Amikor az ember terveket készít, meghatározza, hogy mik azok a célok, amelyeket szeretne megvalósítani. Különösen így van ez, ha egy település fejlesztését tűzi ki céljául. Két évvel ezelőtt, amikor megkezdtük a munkát több stratégiai célt is megfogalmaztunk. A ciklus felénél időszerű, hogy visszatekintsünk az elmúlt időszakra. Számot vessünk, és új feladatokat fogalmazzunk meg.
|
Bővebben...
|
|
Részlet a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2012. decemberi bűnmegelőzési hírleveléből |
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere
|
Saját magunk és szeretteink biztonságának és nyugalmának megőrzése érdekében ezúton szeretnénk egy részletet közölni a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2012. decemberi bűnmegelőzési hírleveléből:
"A Karácsony közeledtével az egymásra figyelésre szeretnénk felhívni a figyelmet. Ilyenkor talán az év minden napján rohangáló, elfoglalt emberek is megállnak egy pillanatra elgondolkodni szeretteiken, a hozzájuk való viszonyaikon. Ez az egymásra figyelés – bármilyen furcsán hangzik is – hatással lehet a bűncselekmények alakulására is. Ha figyelünk egymásra, szeretteinkre, akkor ezáltal csökkentjük az esélyét annak is, hogy áldozattá váljanak. Másrészről óhatatlanul kiterjed a figyelmünk Önmagunkra és a környezetünkre, illetve viszonosságként mi is megkapjuk ezt a figyelmet.
|
Bővebben...
|
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság novemberi hírlevele |
Az alábbi linkre kattintva olvasható a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság novemberi hírlevele, melyben megyénkben is gyakran előforduló bűncselekménytípusokat ismerhetünk meg. Olvassuk el minél többen és okuljunk belőle. Amit lehet kövessünk el, hogy ne adjuk esélyt a bűnözőknek saját óvatlanságunkkal.
Hírlevél. |
Felhívás a villamos hálózat biztonsági övezetének tisztántartási munkálatainak elvégzésére |
Írta: Vezér Beáta, körjegyző
|
Kérünk minden ingatlantulajdonost, hogy szíveskedjen figyelmesen elolvasni az E-on alábbi felhívását, melyben részletes tájékoztatást kapunk a villamos hálózat biztonsági övezetének tisztántartása során elvégzendő munkálatok szabályairól.
Ide kattintva olvasható az E-on felhívása. |
Változás az orvosi ügyelet rendszerében október 1-től |
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere
|
Tisztelt Fertőszéplakiak!
Október 1.-től a környező településekhez hasonlóan, Fertőszéplakon is megváltozik az orvosi ügyelet rendszere!
A korábbi rendszert környék háziorvosai – önhibájukon kívül- nem tudták fenntartani ezért kerestünk egy olyan megoldást, amely biztonságosan garantálja az orvosi ügyeleti rendszer ellátását.
|
Bővebben...
|
Változás Fertőszéplak művelődésszervezésében |
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere
|
![](/images/stories/taschner_tamas.jpg)
Hosszú együttműködés után változás állt be a művelődésszervező feladatok ellátásában. Kiskéri László, akivel sok új kezdeményezést sikerült megindítanunk, megsokasodott családi elfoglaltságai miatt nem tudja ellátni ezt a sok időráfordítást igénylő feladatot. Laci lelkesedése, embersége, új ötletei, hihetetlen munkabírása nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Fertőszéplak otthonosabb település legyen. Ez úton is szeretném megköszönni mindannyiunk nevében a munkáját.
Új művelődésszervezőnk Tascner Tamás. Tamás a Fertő-táj Világörökség titkára. Számos nagyszerű és nagyívű rendezvény megszervezése kötődik a nevéhez. Pályázatában olyan célokat fogalmazott meg, melyek a korábbi jó kezdeményezések megtartása mellett Fertőszéplakot kulturális szempontból is egyedivé és elismertté tehetik a Fertő tájon. Tamást a korábbi művelődésszervezői elektronikus címen és mobiltelefonszámon lehet elérni.
|
Bővebben...
|
Jó hangulatú falunapon mulattunk együtt |
![](/images/stories/falunap_2012_besz_banner.jpg)
Augusztus 11-12-én került megrendezésre idei falunapunk. A rendezvényen minden korosztály megtalálhatta a számára érdekes programot. Volt sportolási lehetőség: kerékpározás, labdarúgás, horgászat, lovaglás. Voltak különböző megmérettetési lehetőségek, mint pl. az évről-évre visszatérő "Fertőszéplak Legerősebb Embere" verseny és főzőverseny, valamint falmászó verseny és szkander verseny. A gyerekek óriáscsúszdán, ugrálóváron és mászófalon élvezhették a mozgás örömét. A kastélyban festményeket ill. szobrokat bemutató kiállítást, míg az iskola aulájában díszmadár kiállítást tekinthettek meg az érdeklődők. Az idei év sem szűkölködött sztárokban. Vendégünk volt: a fantasztikus gyerekműsort adó Kolompos Együttes, a csodálatos hangú Wolf Kati, a fiatalok kedvence SP és a mindenkit magával ragadó Oszvald Marika. Nem utolsó sorban helyi sztárjaink: a Dirty Dance táncosai is színpadra léptek. Köszönjük mindenkinek, aki közös szórakozásunkat munkájával segítette.
A rendezvényen készült képek ide kattintva tekinthetők meg.
|
Bővebben...
|
Képes köszöntő a londoni olimpiáról |
![](/images/stories/fk_banner_uj.jpg)
A fertőszéplaki Fejes Katalin, aki önkéntesként dolgozik az olimpián, képes üdvözletet küldött Londonból. Íme a képek:
|
Bővebben...
|
Értékteremtés közösségi összefogással |
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere
|
![](/images/stories/adj_egy_napot_2012_banner.jpg)
Sikerrel zárult az idei „Adj egy napot Fertőszéplakért” munkánk. A tavalyi évhez hasonlóan idén is szép számmal gyűltünk össze a most már „hagyományosan” esős idő ellenére.
A fel-fel bátorodó esőben lendületesen és szervezetten haladt a munka. Három csapatot alkottunk. Az első, Czifra Béla vezetésével a szabadtéri színpad megalkotására rendezkedett be. Meglátszott, hogy összeszokott, szakmájukat mesteri fokon űző szakemberek végezték a munkát. Szemlátomást alakult a színpad! Olyan alkotást sikerült létrehozniuk, amely sok-sok éven keresztül lehet majd központja a falu szabadtéri rendezvényeinek.
|
Bővebben...
|
|
|
|
<< Első < Előző 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 Következő > Utolsó >>
|
Oldal 25 / 30 |