Római katolikus templom
A Mindenszentekről elnevezett templom alapkövét 1728-ban Széchenyi György tette le. Két tornya 1735-ben készült el, órát mindkettőre a bécsújhelyi Kőnig József szerelt fel. A fazsindelyes, barokk templom magasra húzott homlokzatát két erős torony fogja közre, ezeket tagolt párkány osztja ketté. A homlokzat közepén ajtó, felette a Széchenyi-címer és a körszeletíves oromzaton Szent József, keresztelő Szent János és Szűz Mária szobra áll. A 18. századból megmaradt az eredeti berendezés, különösen szép a gazdagon faragott szószék. Ritka érdekesség szent Peregeus, a lábfájósok védőszentjének mellékoltára. A két toronyban összesen hat harang volt; az egyik, jelzés nélküli harangról a legenda azt tartja, hogy egy bika ásta ki a Fertő iszapjából. Szent Anna és nepomuki Szent János szobra áll a templom előtt; mindkettő 1750 körül készült.
Ide kattintva letölthető egy a Mindenszentek Templomot, a Szent Sír és Szent Szív kálváriát részletesen bemutató Power Point dokumentum. (A megfelelő megtekintéshez a dokumentumot le kell tölteni a számítógépre. Megnyitás után a menüpontot kiválasztva a szóköz billentyűvel lehet lapozni. Kilépni az Esc billentyű megnyomásával lehet.)
Kálvária
1737-ben készült a Kálvária. A szoborcsoport szobrainak zöme 1770-ben készült. A fallal körülvett kis dombra, az angyalok őrizte ajtón, és előírások szerint 21 lépcsőn jutunk fel. Az angyalok kezében tábla: Nézd, oh bűnös ember, mint hal az igaz. A lépcsők Krisztus rácssal védett sírjához vezetnek. Felette a fájdalmat sugárzó Máriát és Krisztus ernyedt alakját síró angyalok veszik körül. Mögöttük feszület.
Széchényi-kastély
Itt született Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítója, Széchenyi István édesapja 1754-ben. Ezt emléktábla is megörökíti. Az épületet 1800 körül magtárrá alakították át. A rendszerváltozás után az önkormányzathoz került az épület. Az épületet az „Integrált termék- és szolgáltatás fejlesztés a Sopron-fertő kiemelt turisztikai fejlesztési térségben” elnevezésű projekt keretében újították fel. Jelenleg a Széchényi-kastélyban a Helyi Védjegy Központ, a Peisonia Látogatóközpont, Fertő-táj Világörökség Magyar Tanácsa Egyesület, valamint a LEADER iroda üzemel. A kastély északi szárnyának földszintje elsősorban kiállítások, koncertek, közösségi rendezvények és esküvők helyszíne, de időszaki kiállításokat is tartanak itt. A félköríves kapunyílás felett Széchenyi (I.) György latin nyelvű felirata áll: „SI DEUS ME REGIT, NIHIL MIHI DEERIT” - ha Isten vezet, nem lesz hiányom semmiben.
Falumúzeum, tájház
A falu néprajzi hagyományait, berendezési tárgyait, lakóinak életmódját a Falumúzeum mutatja be – az Öreg utca megmaradt öt házát alakította át a Soproni Múzeum 1982-ben. A szép, egységes, fűrészfogas beépítésű utcasor a Kisalföld népi építészetének remeke.
Bővebb információ, nyitva tartás, jegyárak:
http://www.porpaczy.hu/intezmeny/tajhaz/nyitva_tartas.html
Vasúti lámpamúzeum
Az ország kevés magánmúzeumának egyikét, Haragovics József 22 ország 251 vasúti lámpát felvonultató gyűjteményét a látogatók egy, a múlt század elején épült tornácos parasztházban tekinthetik meg. Bővebb információ: www.museum.hu/fertoszeplak/lampamuzeum
LÁTKÉP Szabadtéri Galéria
2011-ben a Fertőszéplaki Művelődési Ház gondozásában jött létre a LÁTKÉP Szabadtéri Galéria Fertőszéplak központjában. Célja nem volt kevesebb, mint közel vinni mindenkihez a művészetet, a hétköznapi élet részévé tenni azt, továbbá ápolni a szépre és igényességre való fogékonyságot. Évente egyszer nyílik a tárlat új alkotások időjárásálló másolataiból, melyeket egész évben megcsodálhatnak a látogatók. A LÁTKÉP Szabadtéri Galéria művészeti vezetője: Rujavecné Ferenczi Katalin.
Interaktív Galéria - Fertőszéplak, Hunyadi utca 8.
Fertőszéplakon, ebben a rohamosan fejlődő és fiatalodó faluban Cseh Gabi tűzzománcos társammal megpróbálunk művészetünkkel hozzájárulni ahhoz, hogy az idelátogatók egy maradandó élménnyel térjenek haza. A Garázs Galériánk egy szeletét mutatja be alkotói munkánknak, a Terasz Galériában a nagyobb méretű kerámiáim láthatók, a Műterem Galériában alkotásainkon túl a munkafolyamatokba is bepillantást nyerhet a látogató, egyeztetést követően. A kertben szoborpark látható nemzetközi alkotók műveiből, mely gyűjtemény állandóan gyarapodik. Pince Galériánkban az én kerámiáim tekinthetők meg.
|