Polgármesteri köszöntő
AddThis Social Bookmark Button


Kedves Látogató!


Tisztelettel és szeretettel köszöntöm Fertőszéplak internetes oldalán.

Fertőszéplak a nyugat-dunántúli régió északi részében, a Fertő-tó déli oldalán helyezkedik el. Több, mint 750 évre visszatekintő településünk gazdag történelmi múlttal és dinamikusan fejlődő jelenével, nevéhez híven az ország egyik gyöngyszemének tekinthető.

Megéri minket felkeresni, hisz a Fertő-part falvai közül a legtöbb látnivalóval rendelkezünk.  Fertőszéplak a Széchenyiek ősi családi sasfészke, a hazai barokk szakrális építészet igazi kincses doboza. Az egyedülálló kéttornyú templom az azt körülvevő kálváriákkal „Széplaki Hármas halom” néven vált ismertté. Velük szemben látható Széchenyi Ferencnek az Országos Széchényi Könyvtár és a Magyar Nemzeti Múzeum meglapítójának, Széchenyi Istvánnak a Legnagyobb Magyar édesapjának szülőháza.

Több házból álló falumúzeumunk egyedülálló módon mutatja be a régi Fertő-táji életformát.

Őszintén remélem, hogy nem csak virtuálisan, hanem a valóságban is ellátogat hozzánk, hogy megismerhesse az itt élő emberek szíves vendégszeretetét.

Kóbor Attila

Fertőszéplak polgármestere

 


Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron