Sportnap a Fertőszéplaki Sportkör szervezésében szeptember 10-én |

|
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető
|

Tíz éve alakult szakosztályunk június 19-én teljesítette századik szervezett kerékpártúráját. Az évek során rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak, több száz bringás fordult meg rendezvényeinken és majdnem 6000 km-ert sikerült teljesítenünk.
A jubileumi túrán az úticélunk Vásárosfalu volt. Jó pár évvel ezelőtt már jártunk a településen, ahol most is nagy szeretettel fogadtak minket. Érkezésünk után kemencében sütögethettünk Feketéné Réti Norina tagunk által előre ledagasztott pogácsát, sóstánglit. Remek hangulatban, jóllakottan indultunk haza Széplakra.
Köszönet jár Molnár Sándor vásárosfalui polgármesternek, valamint Németh György beledi lakosnak a túra megszervezéséért és lebonyolításáért!
A századik túrán készült képek ide kattintva tekinthetők meg.
Tíz éve alakult szakosztályunk június 19-én teljesítette századik szervezett kerékpártúráját. Az évek során rengeteg élménnyel lettünk gazdagabbak, több száz bringás fordult meg rendezvényeinken és majdnem 6000 km-ert sikerült teljesítenünk.
A jubileumi túrán az úticélunk Vásárosfalu volt. Jó pár évvel ezelőtt már jártunk a településen, ahol most is nagy szeretettel fogadtak minket. Érkezésünk után kemencében sütögethettünk Feketéné Réti Norina tagunk által előre ledagasztott pogácsát, sós stanglit. Remek hangulatban, jóllakottan indultunk haza Széplakra. Köszönet jár Molnár Sándor vásárosfalui polgármesternek, valamint Németh György beledi lakosnak a túra megszervezésében és lebonyolításában nyújtott segítségükért!
A századik túrán készült képek ide kattintva tekinthetők meg. |
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető
|

Immár 8. alkalommal szerveztük meg az éjszakai gyalogtúrát falunkban. A túra egyik érdekessége, hogy valamilyen apró változtatást mindig belecsempésztünk a távba, és nem volt ez másképp most sem. Az időjárásra nem lehetett panasz, ahogy a túrázók hangulatára sem. A menet gyakorlatilag egy teljes kört írt le Fertőszéplak körül, melyre ismét nagyon sokan vállalkoztak. A célba érkezés után, szalonnasütéssel zártuk le ezt a remekül lezajló eseményt.
Köszönet jár ismét Honyák Gyulának és családjának, akik most már évek óta kedveskednek nekünk frissítőkkel!
Az éjszakai gyalogtúrán készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.
Immár 8. alkalommal szerveztük meg az éjszakai gyalogtúrát falunkban. A túra egyik érdekessége, hogy valamilyen apró változtatást mindig belecsempésztünk a távba, és nem volt ez másképp most sem. Az időjárásra nem lehetett panasz, ahogy a túrázók hangulatára sem. A menet gyakorlatilag egy teljes kört írt le Fertőszéplak körül, melyre ismét nagyon sokan vállalkoztak. A célba érkezés után, szalonnasütéssel zártuk le ezt a remekül lezajló eseményt. Köszönet jár ismét Honyák Gyulának és családjának, akik most már évek óta kedveskednek nekünk frissítőkkel!
Az éjszakai gyalogtúrán készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg. |
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető
|
Fertőszéplak – Hegykő - Fertőhomok - Hidegség - Fertőboz - Balf - Fertőrákos - Tómalom és vissza.
Megtett táv: 53 Km
Eddig megtett összes táv: 5667 km
Túrát teljesítők száma: 18 Fő
2021. május 8.

A túrán készült fotók ide kattintva tekinthetők meg. |
97. túra: Szany - Szent Anna Kápolna |
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető
|

Az idei év egyik legkomolyabb túráját teljesítettük szombaton. Az időjárás ennél jobb nem is lehetett volna szerencsénkre, a kellemes tavaszi hőmérséklet mellett, szélcsendben tekerhettünk végig, ami nálunk óriási szerencsének számít.
A túrára meglepően sokan érkeztek bringások, a távon 16 próbálkozó indult. Szinte minden túrán van/vannak új kerekezők, ez most sem volt máshogy. Számomra külön öröm, hogy csapatunk bővült egy fiatal széplaki legénnyel ezen a túrán. A környékbéli településekről kivétel nélkül látogatják túráinkat, de mindig szívmelengető, ha egy falubélivel egészülünk ki. Természetesen a többi újoncnak is nagyon örülök és remélem legközelebb már csapattagként számíthatok rájuk!
A célunk a szanyi Szent Anna kápolna volt. Az épület a nagyközségtől kb. 2 km-re található keleti irányban, egy erdő szélén. Hivatalos búcsújáróhely, valamint éveken keresztül országos vadásznapok helyszíne is volt.
A túrán készült képek ide kattintva érhetőek el.

A túrán készült képek ide kattintva érhetőek el. |
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető
|
Augusztus 15-én, szombaton 25 fő részvételével teljesítettük idei harmincas túránkat.
Az időjárás kicsit megviccelt bennünket, mert a kezdés időpontjában nagyon meleg és verőfényes napsütés fogadott minket, a Gloriett kilátóból lesétálva azonban el kezdett esni az eső, ami kitartott 10 km-en keresztül. Örömmel láttam, hogy a túrát teljesítők 90 %-a készült esőkabáttal, így az eső sem ronthatta el a túra hangulatát! A szalonnasütésnél kérdés nélkül is kiderült, hogy mindenki kellemesen elfáradt.
A túra kiváló hangulatban telt, és sikerült teljesítenünk a kitűzött célt.
Mindenkinek gratulálok a teljesítéshez!
További képeink:

http://www.fertoszeplakisk.hu/hu/galeriak/97-30-km-es-gyalogtura.html |
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető
|

Nagy szeretettel vágtunk neki a magyarkeresztúri túránknak. Nem az első alkalom, hogy ellátogatunk Miklós atyához. Az évek során komoly barátságok szövődtek a helyiek és a bringásaink között. Ezt most tovább erősítettük. Nagyon nagy örömmel fogadtak minket és fergeteges vendéglátásban volt részünk, melyet szeretnénk viszonozni a fertőszéplaki falunapon, közös főzéssel.
A szentmisét a helyi evangélikus templomban tartottuk, mivel a Római Katolikus Templom jelenleg felújítás miatt zárva tart. Mint az előző években, most is érkeztek Fertőszéplakról autókkal is külön a szentmisére.
Az idő nem volt túl kegyes hozzánk. Rekkenő hőségben, néhol 36 - 37 fokban haladtunk előre. Sajnos volt akinek megviselte a szervezetét ez a nagy meleg. De szerencsére nem történt komolyabb egészségügyi probléma.
A túrát már sötétben fejeztük be.
A megtett táv: 71 km.
A túrát teljesítők száma: 20 fő.
További képek: http://www.fertoszeplakisk.hu/hu/galeriak/96-91.-magyarkeresztur.html
Nagy szeretettel vágtunk neki a magyarkeresztúri túránknak. Nem az első alkalom, hogy ellátogatunk Miklós atyához. Az évek során komoly barátságok szövődtek a helyiek és a bringásaink között. Ezt most tovább erősítettük. Nagyon nagy örömmel fogadtak minket és fergeteges vendéglátásban volt részünk, melyet szeretnénk viszonozni a fertőszéplaki falunapon, közös főzéssel.
A szentmisét a helyi evangélikus templomban tartottuk, mivel a Római Katolikus Templom jelenleg felújítás miatt zárva tart. Mint az előző években, most is érkeztek Fertőszéplakról autókkal is külön a szentmisére.
Az idő nem volt túl kegyes hozzánk. Rekkenő hőségben, néhol 36 - 37 fokban haladtunk előre. Sajnos volt akinek megviselte a szervezetét ez a nagy meleg. De szerencsére nem történt komolyabb egészségügyi probléma.
A túrát már sötétben fejeztük be.
A megtett táv: 71 km. A túrát teljesítők száma: 20 fő.
További képek:
http://www.fertoszeplakisk.hu/hu/galeriak/96-91.-magyarkeresztur.html |
20 kilométeres gyalogtúra |
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető
|
2020. július 18-án megrendeztük idei második gyalogtúránkat. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mivel a délelőtti órákban még szakadt az eső a faluban. Egy picit emeltünk a tempón az előző túrához képest és kipótoltuk 20 km-re a távot. A túrát teljesítők létszáma 35 fő volt. Külön köszönet Böröndi Gábornak és családjának, hogy a pihenőhöz biztosították nekünk a helyszínt Sarródon!
További képeink:
http://www.fertoszeplakisk.hu/hu/galeriak/95-20-km-es-gyalogtura.html

2020. július 18-án megrendeztük idei második gyalogtúránkat. Az időjárás kegyes volt hozzánk, mivel a délelőtti órákban még szakadt az eső a faluban. Egy picit emeltünk a tempón az előző túrához képest és kipótoltuk 20 km-re a távot. A túrát teljesítők létszáma 35 fő volt. Külön köszönet Böröndi Gábornak és családjának, hogy a pihenőhöz biztosították nekünk a helyszínt Sarródon!
További képeink:
http://www.fertoszeplakisk.hu/hu/galeriak/95-20-km-es-gyalogtura.html |
|
|