Erdélyi élmények
Írta: Ihászné Lajber Rita tanárnő   
AddThis Social Bookmark Button

Június utolsó vasárnapján kora délután bőröndökkel megpakolva és kissé izgatottan szálltunk fel a buszra, melynek végcélja Székelyföld volt.

A nagy meleg estére enyhült, s már leszállt a sötétség, mire szűk úton végül megérkeztünk Bátorligetre, ahol házigazdáink vendégszeretettel és finom babgulyással vártak.

 

Kora reggel átlépve a határt Ady Endre nyomában jártunk: először Nagykárolyban csodáltuk meg a kastélyt, ahol gimnáziumba járt a költő, majd a Szilágyság dombjai között megtaláltuk a táblát: Ady Endre, régen Érdmindszent, a szülőfalu. A hely egyszerűsége, kisugárzása mindenkit magával ragadott: az ágy, ahol Ady világra jött, a paraszti szoba, ahol élt, s a múzeum termei, amelyek már a nagypolgári élet tárgyaival voltak körülvéve még közelebb hozták hozzánk a költőt, új jelentést kaptak versei.


Szigorú szeme meg se rebben,
Falu még nem várt kegyesebben

Városi bujdosóra.


Titkos hálóit értem szőtte

S hogyha leborulok előtte,

Bűneim elfelejti.


Vagyok tékozló és eretnek,

De ott engem szánnak, szeretnek.

Engem az én falum vár.  (Hazamegyek a falumba)


A Szilágyság után („sylvania”=erdő, dimbes-dombos vidék) az erdőn túli területekre, azaz Erdélybe (Transsylvania) érkeztünk Zilah városának elhagyásával. Bánffyhunyadon megdöbbenéssel szemléltük a félkész „giccs-palotákat”, melyek közül néhánynak soha nem lesznek lakói, de kifelé a pompát, gazdagságot mutatják. Délután értük el a Székelyföldet, ahol első megállóhelyünk a fazekasairól híres Korond volt. Itt válogathattunk a szebbnél szebb szőttesek, blúzok, vázák közül, s megkóstolhattuk az igazi erdélyi áfonyapálinkát. A következő falu izgalmas látványosságot ígért, ugyanis Máréfalván található a legtöbb igazi, galambdúcos székely kapu Erdélyben, melyek közül néhány műemlék is. A legügyesebbek 146-ot számoltak meg a főút mentén. Estefelé érkeztünk meg Szentegyházára, a szinte színmagyar faluba, ahol igazi erdélyi vendégszeretettel és finom vacsorával várt bennünket a Hargita panzióban Emma néni és Vili bácsi.

Másnap reggel idegenvezetőnk, Imre vezetésével a Csíki-medencét csodáltuk meg. A szemerkélő esőben megálltunk a Tolvajos-tetőn a hármas keresztnél, majd Csíkszeredán a Makovecz Imre által tervezett Millenniumi-templomnál. A gyönyörű fafaragások, a réz angyalszobrok, a csodálatos templombelső, a kedves bemutatás, majd a székely himnusz hangjai könnyeket csaltak néhányunk szemébe. S következett a csíksomlyói kegytemplom, Erdély, ill. a magyarság leghíresebb búcsújáró helye. Az imádság házában egy kis időre elcsendesedtünk, majd csiperkedtünk (ágaskodtunk) a Szűzanya lábainál, megérintve a csodatévő szobrot. A várost elhagyva a következő állomásunk Madéfalva volt, ahol kegyelettel adóztunk annak a 200 székelynek, akiket lemészároltak itt. Megálltunk még Marosfőn is, leereszkedtünk ahhoz a forráshoz, ahonnan a Maros ered, ittunk a finom forrásvízből és megszívleltük a tanácsot: „Mindenkivel mindig jót tégy!” Utunk kezdett kanyargósabbá válni, a szerpentinekről gyönyörű kilátás nyílt a környező hegyekre. A Pongrác-tetőn megálltunk megcsodálni a tájat, magunkba szívtuk egész atmoszféráját, megpakoltuk táskánkat néhány üveg havasi mézzel, lekvárral, és irány a Gyilkos-tó és a Békás-szoros! Ez a természeti ritkaság hátborzongató látványt nyújt a tóból kiálló facsonkjaival, mely az 1800-as években a Gyilkos-kő leszakadásával keletkezett. A legenda szerint a földcsuszamlás az itt legeltető pásztorokat is maga alá temette, s az ő vérük festette vörösre a tó vizét (Lacul rosu= Vörös tó). A bátrabbak csónakáztak rajta, mások csak sétáltak a partján és megkóstolták a híres „mics” húst vagy a hatalmas kürtőskalácsot. A Békás-szoros lélegzetelállító látványt nyújtott, ahogy sétáltunk a sziklái alatt. Mellettünk a patak hömpölygött, néha kisebb vízesésekkel megtörve, s mi egyre beljebb mentünk a Pokol tornácába, majd a Pokol torkába. A legmagasabb sziklatömbje, az Oltárkő tetején egy kereszt áll. Wass Albert sorai itt nyertek értelmet: „…mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.” Visszafelé a Libán-tető gyönyörű vidékén jöttünk, s megálltunk a zetelaki víztározónál megcsodálva a természet ajándékait. A szállásra érve már várt a finom erdélyi csorbaleves, majd táncház következett székelyudvarhelyi zenekar és táncosok irányításával, melyet megelőzött egy bemutató erdélyi táncokból.

Kora reggel indultunk traktor húzta lovasszekéren a Madarasi-Hargitára. Átverekedve magunkat egy nagyobb tehéncsordán meg sem álltunk a Madarasi Menedékházig, közben gyönyörködve a nefelejcsekben és a fenyőerdőkben Ábel nyomában járva. Innen gyalog folytattuk utunkat egyenesen fel a tetőig, ahol a sziklákról lenézve elénk tárultak a Kárpátok hatalmas hegyei. Felemelő érzés volt 1801 méter magasságban magyar zászlók és kopjafák tövében elénekelni a magyar és a székely himnuszt. Jó volt ott magyarnak lenni, büszkeség járta át szívünket a zúgó szél és felhők között. Visszatérve a faluba folytattuk felfedezéseinket, méghozzá Parajdra, a sóbányába mentünk. A hatalmas bánya sok mindent rejtett magában: templomot, játszóteret, kiállítást, s természeretesen a jó levegő gyógyító hatású is. Aztán Farkaslakára értünk, ahol megkoszorúztuk Tamási Áron sírját, melyen ez olvasható: „Törzsében székely volt, fia Hunniának, hűséges szolgája bomlott századának.” Szejkefürdő következett a híres székely kapukkal és a legnagyobb székely, Orbán Balázs sírjával. Hazafelé megálltunk még Homoródfürdőn, feltöltve flakonjainkat a híres borvízzel. A vacsora után székely gyerekek szórakoztattak minket versekkel, mesékkel.

Reggel búcsút vettünk házigazdáinktól, és szép emlékekkel, pálinkával és házi kenyérrel felpakolva Magyarország felé vettük az irányt. Székelyföldön még megálltunk a bögözi református templomnál, ahol már szeretettel és a híres székely humorral várt a falu papja. Bemutatta a szent László-freskókról híres templomot, tarkítva néhány humoros történettel. Aztán Székelykeresztúron keresztül (itt töltötte utolsó éjszakáját Petőfi) Fehéregyházára érkeztünk, a Petőfi Emlékmúzeumba. A képek, versek és tárgyak segítségével felidéztük a költő életét és halálának körülményeit, megkoszorúztuk szobrát, és közösen elszavaltuk a Nemzeti dalt. Ott jártunk, ahol Petőfi Sándor csontjai nyugszanak, melyeket annyi legenda jár körül, s amely helyről így írt a költő: „Ott essem el én a harc mezején…” A lehetőség még megvan, hogy megtalálják, s kedvenc Alföldjén temessék el. Aztán a Szászföld központjába érkeztünk, Segesvárra. Itt már kevesebb magyar beszédet hallottunk, de a város mindenkit elbűvölt: az óratorony, a vár, a szűk utcák, Drakula gróf szelleme és a középkori zenészek. Utolsó állomásunkhoz érkeztünk: a Tordai-hasadék közelében lévő sóbányához. Két éve újították fel és építették ki ezt a lélegzetelállítóan szép és meghökkentő sóbányát. Idegenvezetőnk segítségével megismertük a bánya történetét, méreteit, kipróbáltuk a visszhangot, s rácsodálkoztunk fantasztikus méreteire, melyet emberi erővel alakítottak ki. A mélyben felültünk az óriáskerékre, lehetőség volt bowlingozásra, minigolfozásra, valamint a bánya alján lévő tavon a csónakázásra. Vidám, jó énekes csapatunkkal (az élén a buszsofőrrel) az esti órákban léptük át a magyar határt, s fogyasztottuk el Bátorligeten a szatmári töltött káposztánkat.

Péntek délután érkeztünk meg Fertőszéplakra, s tettünk ígéretet, hogy Erdély csodálatos tájait még látnunk kell, várnak ránk még izgalmas helyek, ahol igazán és őszintén magyarnak érezhetjük magunkat.


 

Polgármesteri köszöntő

 

Önkormányzati választás 2019

Facebook

Programnaptár 2021

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron