Az egyház az I. századtól november elejét szentelte a halottak ünnepére.
Minden olyan szentnek az ünnepe, akikről a naptár nem emlékezik meg. Ezen a napon az egyház tanítása szerint az élő és az elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak. Ilyenkor szokás a sírok megtisztítása, virággal díszítése, gyertyák gyújtása. A virágborított sírok mellett rokonok, ismerősök, barátok gyertyát gyújtanak és emlékeznek. E napon távolba szakadt családtagok is hazatérnek, emlékeznek.

Az elmúlás, a halál gondolata beleillik a novemberi növényvilág, természet nyújtotta keretbe, a pihenni térő növényzet hangulatába. Ilyenkor főképpen a krizantém az, amely az estleges korai fagyoktól jól védett kertekből – mint a múló év utolsó virága – szeretteink sírjára költözik.

Sírjaikon gyertyát gyújtunk, hogy a hiedelem szerint a szegény fázós lelkek ennek fényénél melengessék magukat, másrészt, hogy fényeiknél visszataláljanak sírjaikba, s ne háborgassák tovább az élőket. Gyertyát gyújt mindenki – felekezeti hovatartozás nélkül – , hogy az emlékláng pislákoló fénye, az elhunyt kedves alakja köré vonja gondolatainkat.

Mindkét napot a néphagyományban számos hiedelem övezi. A néphit szerint ilyenkor hazalátogatnak a halottak.
Sokfelé úgy tartották, hogy mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a halottak miséznek a templomban, és amíg a harang szól, hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott. Nem volt szabad mosni, meszelni, a földeken dolgozni, mert mindez bajt hozhat a ház népére. E hiedelmek ma már kiveszőben vannak, de mindkét nap városon és falun ma is egyaránt a halottakra való emlékezés ünnepe. Ilyenkor benépesülnek a temetők, s a virággal borított hantokat körülállják a távolra szakadt hozzátartozók is. Hazahívja őket a szülőföld, az ősök, a családtagok sírja, s a sápadt kis gyertyafények körül ima és énekfoszlányok szállnak.

A gyertyák a halottakért égtek, a tűz megtisztulást hoz. Mindenszentek ünnepén, a halottak napja előestéjén a sírok néhány órára fénybe öltöznek. A katolikus hit az üdvözültek, a szentek emlékének szenteli november 1-jét, s a mai napot mindazoknak, akik már eltávoztak a földi világból. A gyertyaláng Krisztus jelképe, aki meghalt az emberekért, hogy elhozza a megváltás fényét.

A mindenszentek napja az összes szent ünnepe

A tél rámutató napja november elseje. Délután megtisztítják, estére pedig gyertyákkal kivilágítják a sírokat. Odahaza annyi gyertyát gyújtanak, ahány halottja van a családnak. A szokás szerint éjjelre kenyeret és bort, vagy más, jelképes ennivalót tettek az asztalra, mert ilyenkor a hagyomány szerint a holtak hazalátogatnak. A halottak napja, vagyis másodika a tisztítótűzben szenvedő lelkek ünnepe. Ez a nap a “lelkek emlékezete”. A két napra vonatkozó szokások az idők során összekeveredtek. A napra vonatkozó tiltások egész hétre érvényesek.

Előrehaladva életünk útján egyre több emberrel találkozunk. Az útitársak különböző, időnként talán változó összetételű csoportokban haladnak előre. Egyszer csak eltűnik mellőlem valaki, aki hosszú ideje, talán születésem óta életem része volt, mélységes szeretetben. A világom szinte összeomlik, értelmét veszíti nélküle, egész bensőm feljajdul a veszteség fájdalmában. Ha nincs többé az, akit szeretek, hiánya pótolhatatlan. Az igazi szeretet a személynek abban a mélységében gyökerezik, amelyben mindenki csak őmaga, egyetlen és pótolhatatlan

Szeretteim halálával szívemnek egy-egy darabja (vagy egésze) is elhal - vagy inkább átkerül a holtak világába.

Életünk során egyre inkább együtt élünk a halottainkkal. A Halottak napja ennek a halálon átívelő szeretetnek az ünnepe. A Mindenszentek ünnepe ezt alapozza meg a feltámadásba vetett hitben. Hisszük, hogy a megholtak is élnek, csak másként: istenibben és teljesebben, mint mi, halandók.

Az ünneplés és a gyász napjai ezek, amikor a néma könnyektől a hangos zokogásig utat törhet magának az emlékezés, a fájdalom. A novemberi hideg csendben mintha csak megelevenednének Ady Endre fájóan szép sorai:

HALOTTAK NAPJÁN

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk --
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!...