Óvodai hírek
Kupák és érmek - új tárlat az ovigalériában
Írta: Brezina Judit óvó néni   

Hagyományainknak megfelelően az idei évben február utolsó hetében ovigalériát szerveztünk, melyhez kértük a szülőket, hogy hozzanak olyan
érmeket vagy kupákat, amelyeket sportversenyeken szereztek. Kaptunk is szép számmal, majd ezeket különböző, sporttal kapcsolatos fényképekkel egészítettük ki.
Február 21-én délelőtt tartottuk a galéria megnyitóját, ahol a gyerekek megcsodálhatták a kiállított érmeket és kupákat, valamint beszélgettünk róluk. A gyerekek érdeklődőek voltak és sok új ismerettel gazdagodtak.
Köszönjük a szülőknek, hogy elhozták gyűjteményüket, ezzel örömet okozva az ovisoknak.

A kiállításról készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Iskolai hírek
Itt a farsang, áll a bál!
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

A járványügyi helyzet miatt az idei farsangi bálunkat is osztályszinten szerveztük az osztályfőnökök közreműködésével. Kicsik és nagyok, pedagógusok önfeledt, vidám délutánt töltöttek együtt ezen a napon. Az ötletes jelmezekbe öltözött gyerekek tánccal, jókedvvel, kacagással, élményekkel búcsúztatták a hosszú telet. Közben sütik, édességek, finomságok, üdítő italok várták a bálozókat. A farsangi rendezvény legizgalmasabb eseménye a tombolasorsolás volt. A farsangolók örömére sok-sok tombolatárgy talált gazdára. Köszönjük a szülőknek a segítséget és a tombolatárgy felajánlást, amellyel nagy örömet szereztek tanulóinknak.

A farsangon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

Óvodai hírek
Farsang az óvodában - Képes beszámoló
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   

Iskolai hírek
Fertőszéplaki iskolások sikerei
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

Intézményünk diákjai is részt vettek a soproni önkormányzat által meghirdetett  „A FÖLD LEGBOLDOGABB NAPJA  – Mit tehetünk a zöldebb jövőért?” című szemléletformáló, klímatudatos  rajzversenyen. A díjátadásra a soproni Liszt Ferenc Művelődési  Központban került sor.
Nagy örömünkre iskolánk tanulói szép eredményeket értek el:
Csiszár Csillag 1. helyezett
Baumgartner Noémi 2. helyezett
Zsadony Zsombor a közönség díját érdemelte ki.
A klímatudatos fogalmazásverseny dobogós helyezettje - egyben közönség díjas is- Németh Amira 8. osztályos tanuló. Minden résztvevőnek gratulálunk a szép eredményhez! Örömmel fogadtuk, hogy tanítványaink számára is fontos a környezettudatos élet, a környezet védelme. Minderről ügyes munkáikban is tanúbizonyságot tettek.

Intézményünk diákjai is részt vettek a soproni önkormányzat által meghirdetett  „A FÖLD LEGBOLDOGABB NAPJA  – Mit tehetünk a zöldebb jövőért?” című szemléletformáló, klímatudatos  rajzversenyen. A díjátadásra a soproni Liszt Ferenc Művelődési  Központban került sor.

Nagy örömünkre iskolánk tanulói szép eredményeket értek el:

Csiszár Csillag 1. helyezett

Baumgartner Noémi 2. helyezett

Zsadony Zsombor a közönség díját érdemelte ki.

Bővebben...
 
Óvodai hírek
Madáretetők
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   

"Havas téli ég alatt, vendégeim a madarak...
Csipegetnek, eszegetnek, ha jól laktak elröppennek...
így élnek ők a nagy télben, vendégeim minden délben,
meghálálják majd tavasszal, madárfüttyel, madárdallal."
(Részlet Tordon Ákos: Madárszálló c. verséből)
A ligetben található madáretetőket óvodásaink feltöltötték, így gondoskodva a kismadarakról a hideg időben.

Biztonságosan az interneten - kisfilm pályázat
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
A Biztonságosabb Internet Napja (Safer Internet Day) alkalmából a Soproni Rendőrkapitányság kisfilm pályázatot hirdet „Biztonságosan az interneten” címmel, három kategóriában:
- általános iskola alsó tagozatos
- általános iskola felső tagozatos
- középiskolai
tanulók részére.
A pályázók feladata, hogy a „Biztonságosan az interneten” témakörben – tapasztalataik, tanulmányaik vagy egyéb források alapján, de önálló formában – egy kisfilmet készítsenek maximum 2 perc terjedelemben. Egy készítői csoport maximum 3 főből állhat.
A készítéshez használni lehet fényképezőgépet, videókamerát, mobiltelefont, drónt.
A pályamunkák beküldési határideje 202202.03. 24:00 óra, amelyeket a hozzájárulási nyilatkozattal együtt a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ímél címre várjuk.
A díjak átadására – a nyertesek értesítését követően – a kisfilmek levetítése után, a Soproni Rendőrkapitányságon kerül sor 2022.02.08-án.
A pályázat részleteit a mellékelt felhívás tartalmazza. Az egyes kategóriák győztesei értékes tárgynyereményben részesülnek.

A Biztonságosabb Internet Napja (Safer Internet Day) alkalmából a Soproni Rendőrkapitányság kisfilm pályázatot hirdet „Biztonságosan az interneten” címmel, három kategóriában:

- általános iskola alsó tagozatos

- általános iskola felső tagozatos

- középiskolai

tanulók részére.

A pályázók feladata, hogy a „Biztonságosan az interneten” témakörben – tapasztalataik, tanulmányaik vagy egyéb források alapján, de önálló formában – egy kisfilmet készítsenek maximum 2 perc terjedelemben. Egy készítői csoport maximum 3 főből állhat.

A készítéshez használni lehet fényképezőgépet, videókamerát, mobiltelefont, drónt.

A pályamunkák beküldési határideje 202202.03. 24:00 óra, amelyeket a hozzájárulási nyilatkozattal együtt a Ezt a címet a spamrobotok ellen védjük. Engedélyezze a Javascript használatát, hogy megtekinthesse. ímél címre várjuk.

Bővebben...
 
Civil hírek
Köszönet a támogatóknak
Írta: Hérics Istvánné   

Hálásan köszönjük mindazoknak, akik az adójuk 1 %-át a Páter Szergiusz Alapítvány javára ajánlották föl. Az így kapott 1.070.925,- forintot a községünkben élő nyolc rászoruló család támogatására fordítottunk.
Kegyelmekben gazdag karácsonyi ünnepeket és sikerekben gazdag, áldásos új évet kívánunk: a támogatott családok és a Páter Szergiusz Alapítvány.

Óvodai hírek
Áldott karácsonyt kívánok!
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   

"Legyen az ünnep csendes,
mint szíved dobbanása!
Legyen békés, mint a hó hullása!
Legyen szép, mint gyertya ragyogása,
és vidám, mint gyermek kacagása!"
Áldott karácsonyi ünnepeket és egészségben gazdag boldog új évet kívánok a
Fertőszéplaki Margaréta Óvoda dolgozói és gyermekei nevében.
Grüllné Pálya Katalin
Óvodavezető

Iskolai hírek
Szeretetteljes, békés karácsonyi ünnepeket kívánunk!
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
"Borulj a földre téli álom,
ölelj át minden gyermeket.
És mindenütt a nagyvilágon,
örüljenek az emberek.
Harangok tiszta zengő
Hangja kísérjen minden éneket.
Csituljon el a szíved haragja.
S várjuk a legszebb ünnepet."
Szeretetteljes, békés, örömteli  karácsonyi ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk: a Széchényi Ferenc Általános Iskola tanulói és alkalmazotti közössége

"Borulj a földre téli álom,

ölelj át minden gyermeket.

És mindenütt a nagyvilágon,

örüljenek az emberek.

Harangok tiszta zengő

Hangja kísérjen minden éneket.

Csituljon el a szíved haragja.

S várjuk a legszebb ünnepet."

Szeretetteljes, békés, örömteli  karácsonyi ünnepeket és egészségben, sikerekben gazdag, boldog új évet kívánunk: a Széchényi Ferenc Általános Iskola tanulói és alkalmazotti közössége.

Kulturális hírek
Karácsonyi vásár a jótékonyság jegyében
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető   

Advent 3. vasárnapján, karácsony közeledtével a Széchényi-kastély adott otthont egy különleges vásárnak. A különlegessége abban rejlett, hogy két nemes célt is tudtak támogatni a vásárra kilátogatók. Minden elfogyasztott forralt borral Kovács Emma terápiáját támogatták és a helyi Karitász csoport is adományokat gyűjtött a településen élő rászorulók részére!

A hangulat a vásáron leírhatatlan volt, de beszéljenek a képek!

Köszönet a termelőknek a változatos portékákért, a szívvel-lélekkel készült termékekért, a vásárra kilátogatóknak a hatalmas érdeklődésért!

Boldog Karácsonyt kívánunk!

Óvodai hírek
December 13. Luca napja
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   

Hagyományainknak megfelelően idén is "kotyoltak" kis ovisaink. A Levendula csoportosok jó kívánságokkal halmozták el a többi csoportot és az iskolásokat. Ezen a napon kell az összegyűjtött szalmát a tyúkok alá tenni, hogy sok tojást tojjanak. Az asszonyoknak tilos varrni, mosni, kenyeret sütni. A Luca-búza is cserépbe került. Megfigyeljük a gyerekekkel, hogy karácsonyra kicsíráznak-e a búzaszemek.

Bővebben...
 
Iskolai hírek
Informatika verseny második helyezés!
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

Az elmúlt héten egy újabb örömteli versenyeredmény született felsős tanulóink közreműködésével. A soproni Vas és Villamosipari Szakközépiskola és Gimnázium által meghirdetett informatika

Bővebben...
 
Óvodai hírek
Szeretetcsoki akció
Írta: Grüllné Pálya Katalin óvodavezető   

Óvodánk már második alkalommal csatlakozott a Szeretetcsoki akcióhoz. A Mátrix Alapítvány felhívására csokikat, könyveket, ceruzákat gyűjtöttünk a szülők és a gyerekek aktiv közreműködésével. A nagycsoportosok rajzokat is készítettek. Már óvodáskorban érdemes elkezdeni az érzékenyitést, hogy észrevegyék a gyerekek, ha valakinek segítségre van szüksége. Adni szeretetet, figyelmet, figyelmességet nagyon jó dolog. A most összegyűjtött csomagot kórházban lévő beteg gyerekeknek juttatja el az alapítvány a Bohóc doktorok által. Ezúton is köszönjük minden adakozónak.

Iskolai hírek
Köszönet a rászorulók nevében
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   

Idei évben is csatlakozott iskolánk a "Segíts Velem - Karácsonyi MosolyManó" országos ajándékozási akcióhoz. 96 cipősdoboznyi szeretetet, ajándékot csomagoltak be segítőkész, lelkes, jószándékú tanulóink szüleik támogatásával. Bízunk benne, hogy karácsony meghitt ünnepét sikerül sok gyerek számára varázslatosabbá tennünk. Békés, boldog karácsonyt kívánunk!

Kulturális hírek
Mikulás a kastélyban
Írta: Köőné Szalai Katalin intézményvezető   

December 5-én délután gyermeki örömmel várta mindenki a Mikulás érkezését a Széchényi-kastélyban. A várakozás sem a tétlenségről szólt, kicsik és nagyok együtt barkácsoltak.

A kedves Mikulást első alkalommal várta a fertőszéplaki közösség együtt. Csillogó szemecskék figyelték az ajtót, hogy mikor érkezik a nagyszakállú. A közös hívogató ének nem kerülte el a Mikulás figyelmét és örömmel tért be hozzánk. A gyermekek versekkel, rajzokkal készültek és cserébe a finomság sem maradt el.

A Mikulás boldogan indult útnak, hogy minél több csizmácskát megtöltsön szeretettel, kedvességgel és persze finomsággal!

Köszönjük, hogy eljöttél! Jövőre is várunk Téged!

A vidám délután során készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

<< Első < Előző 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 Következő > Utolsó >>

Oldal 19 / 61

Polgármesteri köszöntő

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplak képekben

Partnereink