Fertőszéplaki gyereknap
Írta: Ihászné Lajber Rita   
AddThis Social Bookmark Button


Minden évben május végén az iskola vidám gyerekzsivajtól hangos, ugyanis gyereknapon minden tanulóinkról szól.
Május 30-a reggelén a papír- és vasgyűjtés eredményeit ismertettük, melynek eredményeképpen a 7. és a 3. osztály kapott egy-egy tortát szorgalmas munkájukért. Többen gyűjtöttek 100 kg felett, de kimagaslóan hárman: Török Annamária, Jakab Bence és Szákovics Lili. Az ő jutalmuk ajándékcsomag volt. A délelőtt további részében a biztonságos közlekedéssel kapcsolatos feladatok voltak: KRESZ-tesztet töltöttek ki a felsősök, makettet, közlekedési témájú rajzokat készítettek az alsósok, mindenki meghallgatta az iskolarendőr előadását, valamint egy nagyon hasznos filmet néztek meg tanulóink a biztonságos közlekedésről. Az elsajátított ismereteket gyakorlatban is alkalmazhatták a nagyobbak: kerékpáros ügyességi versenyen vettek részt. Közben a kisebbeket a Habakuk bábszínház szórakoztatta, majd jégkrémet kapott minden gyerek.

 

Ebéd után aztán a játéké volt a főszerep. Izgatottan vették birtokukba a csúszdát és a kisvonatot kicsik és nagyok egyaránt. A sütisütőverseny idén is népszerű volt, egészen különleges finomságokat alkottak a kis cukrászok. Az osztályok közti focimeccs lelkes focistáktól és szurkolóktól volt hangos, mindenki jól érezte magát. A kreatívabb gyerekek kipróbálhatták a délután folyamán a makettezést, valamint legózhattak is. Sokan jelentkeztek a számháborúra, néhányukat nem sikerült leolvasni. A liget bokraiban kincset kerestek és találtak az ügyesebbek és szerencsésebbek, de üres kézzel senki sem ment haza. A lovaskocsikázáson is sokan részt vettek. Több nézőt is vonzott a tanár, szülő – diák kosármeccs, melyen szoros küzdelemben a diákok maradtak alul. Néhány gyerek a tojásdobálást is kipróbálta, a legügyesebbek jutalomban részesültek. A nap végén a palacsinták is jól fogytak, köszönjük a szülőknek az édes finomságokat!
Nincs nagyobb öröm, mint gyermekeink mosolya, amiből ezen a napon nem volt hiány. Ady Endre szavai így elevenedtek meg május utolsó péntekén Fertőszéplakon: „Ha élet zengi be az iskolát, az élet is derűs iskola lesz.”

További képek a gyermeknapról.

 

 

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron