Beszámoló a lébényi kerékpártúráról
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button


A hétvégén a Hanságban jártunk. Az időjárás tökéletes volt, a csapat hangulata kiváló. Rendhagyó módon most kocsikázással indult a kerékpártúra. Eneséig autókkal jutottunk el, a helyi vasútállomás volt a kiindulópontunk. Innen észak felé vettük az irányt egészen Lébényig. Itt megtekintettük a város országos hírű nevezettességét, a lébényi templomot vagy hivatalos nevén Szent Jakab apostol plébániatemplomot. Szerencsénk volt, mert a templomban éppen idegenvezetés zajlott, így belül is körül tudtunk nézni. Tárnokréti felé félúton a szakosztály elérte a megalakulása óta teljesített 1000. kilométerét. Ezt megkoronázva elhelyeztünk a helyszínen egy emléktáblát, valamit a Hipsághné Eszter által előre elkészített süteményt osztottuk szét. Erről videofelvétel is készült, amit a cikk alján található linkre kattintva lehet megtekinteni. Utunkat egy defekt és egy apróbb technikai probléma hátráltatta, de ezeket gyorsan leküzdve tovább tudtuk folytatni a túrát. Kellemesen elfáradva, kicsit lebarnulva, négy óra körül értünk haza. Köszönet az önkéntes sofőröknek!

Képek: http://bringazz-fertopart.5mp.eu/web.php?a=bringazz-fertopart&o=iJGM37wP48

Videó: http://www.youtube.com/watch?v=RFrcyi_nKrA&feature=youtu.be


 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron