T. Horváth József gitáros előadó szórakoztató előadását hallgathattuk
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

Az elmúlt hétvégén egy önfeledt, vidám órát töltöttek el együtt az alsós tanulók néhány felső tagozatossal kiegészülve T. Horváth József gitáros előadó társaságában, aki ősz búcsúztató, téli ünnepeket idéző verseivel, dalaival már a közelgő ünnepek meghittségét varázsolta a szívekbe.

 

Ismert verseket ritmizáltak közösen a gyerekek, mint a „Galagonya; Tekereg a szél; Hóember”. Az előadóművész segítségével énekelni is megtanulták a verseket. Közben egy szép, színes falevél is felkerült a rajzlapra. Vendégünk találós kérdésekkel is szórakoztatta a tanulókat. Felcsillant néhány gyermek szeme, mikor a hóemberről hallhattak vidám éneket. Egy ügyes második osztályos kislány rajzban is megörökítette a dalban hallottakat. Az előadás csúcspontja volt, amikor téli utazáson vettek részt tanulóink. A gitáros zenei előadás alatt  volt, aki vonaton utazva, mások helyükön énekelve kalandoztak el a képzeletbeli téli tájakra. Az előadás befejezéseképpen a Mikulásnak énekeltünk.

 


Nagyon várja már minden kisgyerek a jóságos, kedves Mikulást!

December 6-án remélhetőleg hozzánk is megérkezik a Mikulás, aki ajándékkal fog kedveskedni a gyerekeknek.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron