Érdekességek a vasúti világítástechnikából
Írta: Lukács Béla   
AddThis Social Bookmark Button

Az elhivatottság, a szakmai értékek megbecsülése volt a fő gondolata a Haragovics József által megtartott előadásnak. A falunk értékeit gyarapító vasúti lámpa múzeumból láthattunk érdekes és szépen megmunkált lámpákat bemutató képeket. A vetítéssel egybe kötött előadás szinte magával ragadott minden hallgatót.

Az előadó végig vezette a hallgatóságot a vasúti lámpák fejlődésén, eközben észrevétlenül adott tudtára az embereknek olyan információkat a vasút fejlődéséről, melyet mindenki érdeklődve figyelt. Az érdekességek között megemlített egy olyan lámpát is ami Sissi királyné saját vasúti kocsiját díszítette. Az eredeti vasúti kocsiba négy darab lámpa volt megtalálható, amelyből egy a széplaki vasúti lámpa múzeumban megtekinthető. A világítás fejlődését a vasút is átvette, így a technikai érdekességek széles tárházát ismerhettük meg a vetítés keretén belül. A legnagyobb érdeklődést az iskolás gyerekek mutattak e téma iránt. A felnőtteket háttérbe szorítva nagy örömünkre a fiatalok vették át a szót. Rendkívül érdekes kérdések és ismeretek hangzottak el a gyerekektől. Nemcsak az iskolában, hanem saját maguk által megtanultak, vagy különböző helyekről szerzet információkat tudtak most megbeszélni az előadáson a lelkes és nagyon aktív gyerekek. A téma ez által eltolódott egy kicsit a kémia és fizika órák tananyagához, de biztató volt látni a gyerekek rendkívül precíz és alapos felkészültségét. Az előadás végéhez közeledve egy átfogó áttekintést kaptunk a környező országok hasonló területén megtalálható eszközökről. A fényjelzés mellett a hangjelzés eszközeiből is.

A gyerekek hatékony és lelkes munkáját megköszönve, őket a hasznos időtöltésre biztatva zárta előadását Haragovics József. Kérte a fiatalokat gyűjtsenek bármely dolgot, ez a tevékenység egyfajta életformát nyújt számukra, de ezen belül egy közösséghez tartozást mindenképpen.

A búcsúzást nem véglegesnek tekinthetjük, mivel minden érdeklődőt várnak a vasúti lámpa múzeumban. (Fertőszéplak, Soproni út 13.) A helyszínen megtekinthetők az előadáson bemutatott eszközök, és számos érdekes dolgot tudhatunk meg a kiállítás megtekintése alatt.


 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron