Gombocz Zoltán helyesírási verseny
Írta: Ihászné Lajber Rita tanárnő   
AddThis Social Bookmark Button


„Idegen nyelveket tudni szép, a hazait pedig lehetőség szerint művelni kötelesség.” (Kölcsey Ferenc)


Idén március 26-án iskolánk volt a házigazdája a Gombocz Zoltán körzeti helyesírási versenynek.

A megmérettetésen 7. és 8. osztályos tanulók vehettek részt, de versenyen kívül megírhatták a 6. osztályosok is. Tőlünk 3 nyolcadikos és 3 hatodikos diák is jelentkezett a versenyre.

 

Szorgalmasan gyakoroltunk az elmúlt hetekben, a kisebbek elsajátították a felsőbb évesek tananyagát is. Mivel a fertődiek megbetegedtek, így csak a hegykői lányokat láttuk vendégül. A verseny egy tollbamondásból és egy feladatsorból állt. Az eredmények a következőképpen alakultak:

1. Ősze Vanda 8. oszt. Fertőszéplak

2. Szalai Marcell 8. oszt. Fertőszéplak

3. Kelemen Fanni 8. oszt. Hegykő

Ők jutottak tovább az áprilisi soproni döntőbe.

Mindenképp dicséretes, hogy az elérhető 115 pontból 106, ill. 105 pontot teljesítettek a dobogósok, de többi tanulónk is szép eredményt el, ugyanis Jakab Norbert 4. lett 100 ponttal, és versenyen kívül Török Ádám 101, Németh Dóra 100 és Borbély Boglárka 99 pontot ért el 6. osztályos tanulókként.

Gratulálunk nekik!

 

 

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron