Rendhagyó biológia óra a Nemzeti Parkban
Írta: Nagy Árpád szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

A Fertő-Hanság Nemzeti Park meghívására vehetett részt iskolánk néhány tanulója - a közeli László-majorban - a LIFE-program keretében megvalósuló Rákosi vipera védelmi projekt bemutatóján. A rendkívüli biológia óra keretében, a főként felső tagozatos diákokból álló közönség érdeklődve hallgatta elsőként a LIFE-programról szóló prezentációt. Majd ezt követően ismerhették meg a tanulók a Rákosi vipera (Vipera ursinii rakosiensis Méhely, 1893) védelmének fontosságát.

 

A rákosi vipera jelenlegi populációja mindössze Magyarország két területén: a Hanságban és a Kiskunságban maradtak fenn, az összes többi előfordulását mára már kipusztultnak tekinthetjük. Annak ellenére, hogy Magyarországon a rákosi vipera 1974 óta védett (1988 óta fokozottan védett, 1992-től pedig természetvédelmi szempontból a legkiemeltebb kategóriába tartozik), természetvédelmi értéke 1.000 000 Ft, a teljes hazai állomány 500 példány alatt valószínűsíthető.

Az interaktív bemutatónak a közönség nem csak passzív részese volt, hanem aktívan, kérdéseikkel, hozzászólásaikkal, véleményeikkel tanúsítottak érdeklődést a téma iránt.

A projektbemutató igazi szenzációja egy a fővárosi Állatkertből erre az alakalomra érkező „sztárvendég” volt: egy boa. A legnagyobb celebeket meghazudtolva bírta a kattanó vakuk vakító fényét, majd az érdeklődő kezek sokaságát, hiszen a legbátrabbak az alkalmat kihasználva meg is simogathatták.

A bemutató zárásaként a Fertő-Hanság Nemzeti Park munkatársai még rövid túrát szerveztek számunkra, melyben a nemzeti park területén épp vendégeskedő madárpopulációkat ismerhettük meg.

Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a nem mindennapi, természet közeli biológia órán.

Az eseményen készült képek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron