Farsangoltunk….
Írta: Ráth Máté 8.o. tanuló   
AddThis Social Bookmark Button

Végre eljött a nap, amire oly sok iskolás várt, a farsang!  A bált hagyomány szerint az elsősök nyitották meg kedves műsorukkal. Vidám versekkel idézték fel a farsang hangulatát. Őket követve a farsangi bál hercege és hercegnője megnyitotta az idei bált. Utánuk a soproni Dirty Dance tánccsoport tagjai léptek a színpadra. Elsőként a kisebbek, majd a nagyobbak kápráztattak el mindenkit tánctudásukkal.

Délután négy órakor megkezdődött a jelmezes felvonulás, amit gyerekek, szülők, vendégek egyaránt élveztek.  Minden jelmez nagyon kreatív volt, a legjobbakat a zsűri jutalommal díjazta.  A felvonulást a nyolcadik osztály humoros műsora követte, ahol a „Rómeó és Júlia 50 évvel később…” című darabot adták elő vicces reklámmal fűszerezve, ami igazán nagyon  szórakoztatónak bizonyult.
Mindezek után egy fantasztikus kéttagú rap, a  „SativuS” nevű csapat érkezett a színpadra. Kicsit bátortalanul fogadtuk az egyre népszerűbb hangzsonglőröket, műsoruk végére azonban már a srácokkal együtt énekeltük a dalok refrénjeit.  18 órakor kezdetét vette a tombolasorsolás. Rengeteg ajándék talált gazdára. A fődíj egy finom torta volt. Gratulálunk minden nyertesnek!  A tombolasorsolás után az alsósok számára sajnos véget ért a farsangi bál. A felső tagozatosoknak pedig megkezdődött a disco, ahol szinte mindenki önfeledten bulizott a jobbnál jobb zenékre. Ezúton is köszönjük Tömördi Tamásnak és Eőri Péternek a zenei szolgáltatást, akik már évek óta gondoskodnak a farsangi jó hangulatról. Reméljük mindenki nagyon jól érezte magát.
Köszönjük azoknak is, akik a bál után kissé fáradtan is, de segítettek a takarításban!
További köszönetünket fejezzük az alábbi támogatóinknak, segítőinknek, akik nélkül a farsangi bálunk nem lett volna ilyen sikeres:
Nyugdíjas Klub, Németh Gyula pékmester, a Szülői Szervezet, Papp GSM, Teri-eri  cukrászüzem, szülők, pedagógusok, tanulók.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron