Nagy Versmondás Szombathelyen fertőszéplaki résztvevőkkel
Írta: Ihászné Lajber Rita magyartanár   
AddThis Social Bookmark Button



Szeptember elején örömmel értesültünk arról, hogy a Nagy Versmondás őszi állomása Szombathely lesz, ahova meghívást kaptunk a főszervezőtől, Dr. Fűzfa Balázs adjunktus úrtól, az egyetem tanárától.

Ő és Jordán Tamás, a szombathelyi színház igazgatója azt vette a fejébe, hogy a 12 legszebb verset olyan magyarlakta helyeken mondják el több százan, amelyek kapcsolódnak az adott költeményekhez. Így például a közismert Szeptember végén című verset az erdélyi Koltón, az Esti kérdést az esztergomi bazilika lépcsőjén, vagy a Levél a hitveshez című Radnóti-költeményt Abdán mondta több száz diák.

Eddig csak felvételből láthattuk, hogy milyen felemelő élmény lehet ezt megélni. Mikor megkaptuk Berzsenyi Dánielnek A közelítő tél című művét Jordán Tamás tolmácsolásában, megbeszéltük annak mondanivalóját, lényegét, és természetesen gyakoroltuk a felolvasást. Fontos volt, hogy egyformán tagoljuk a verset.

Szeptember 30-án az időjárás is kegyeibe fogadott bennünket, ugyanis a szombathelyi székesegyház megtekintése után verőfényes napsütésben kezdtük a próbát Jordán Tamás vezényletével a déli harangszó után csaknem ezren. Valóban felemelő, semmi máshoz nem fogható érzés volt az, amikor a téren együtt mondtuk a verset. Nem egy egyszerű felolvasás volt ez, hanem minden hang egy lélek volt, tele érzésekkel, gondolatokkal. Fűzfa tanár úr szavaival élve egy valódi hang-katedrálist építettünk fel, amely erős volt, sokszínű, de mégis egységes. Berzsenyi verse mindenkit megérintett, igazi, életre szóló irodalmi élménnyé vált. Aki ott volt akkor a székesegyháznál és mondta a verset, az biztosan emlékezni fog erre az eseményre, és szívesen lapozza majd a verseket, s ezek szeretetét tovább is adja.

A négy 8. osztályos diákkal úgy hagytuk el Szombathelyt, hogy valami csodálatos dologgal többek lettünk. Az irodalom, a költészet elérte célját.

A Nagy Versmondáson készült videó ide kattintva tekinthető meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron