Pályaorientációs nap az alsó tagozaton
Írta: Kovács Andrea alsós munkaközösség-vezető   
AddThis Social Bookmark Button

Az alsó tagozatos pályaorientációs nap a gyerekek életkori sajátosságait figyelembe véve valósult meg az idei tanévben is.  A tanító nénik kreatív programokkal, feladatokkal készültek a gyerekeknek.

 

Az első osztály pályaorientációs napja beszélgetéssel kezdődött, megbeszélték, hogy mit is jelent ez a nap iskolai életünkben. A megbeszéltekhez kapcsolódóan „kép a képben” színezővel is foglalkoztak. A délelőtt folyamán a gyerekek kísérőikkel sétát tettek a faluba, ahol helyi foglalkozásokat gyűjtöttek (orvos, kerékpárszervíz, mobil doktor). Ezután a szirénázó járművekkel és foglalkozásokkal ismerkedtek.

A második osztályosok a nap első részében két rövid ismeretterjesztő film segítségével betekintettek a papírgyártás múltjába és jelenébe. Az újrahasznosítás jegyében wc papír gurigából Márton-napi ceruzatartót készítettek. Ezután a helyi papírgyárba látogattak, ahol megfigyelték a papírfeldolgozás folyamatát. Élményekkel és új ismeretekkel gazdagabban tértek vissza az iskolába.

A harmadik osztály a pályaorientációs nap keretein belül a régi hagyományos népi mesterségek közül a famunkákkal foglakozó szakemberek egyikének munkájával ismerkedhettek meg. A meghívott asztalosmester beszélt szakmája szépségeiről, nehézségeiről, veszélyeiről. Megismerkedhettek tanulóink faminták segítségével hazai fáink jellemző tulajdonságaival. Számoltunk évgyűrűket fakorongokon. Megnéztük a Volt egyszer egy erdő c. film egy részét. Ezután az erdő állatait dequpage technikával varázsoltuk a megcsiszolt fakorongokra szalvéta mintákról. Amíg ezek száradtak fenyőlapokra ajtó-táblát festettek a gyerekek saját szobaajtajukra. Mindkét munkadarabot lakkozás után hazavihették a gyerekek, nagy örömükre.

A negyedik osztályban egy mese interaktív feldolgozásával kezdődött a nap, melyben különleges foglalkozásokat fedezhettünk fel. Az ehhez tartozó feladatlapot a gyerekek páros munkában töltötték ki. Örömmel mutatták be a szüleik foglalkozásáról előzetes feladatként készített interjút. Erre a napra meghívót kapott tőlünk Téglás Edit, „EDÓ”, aki a gyerekeknek mesélt arról, milyen fontos az, hogy a választott szakmát szeressék, hogy sosem késő bátornak lenni, és fontos az együttműködés képessége. Érdekes ismertetőt kaptunk védjegyes kistermelői munkásságából, és egy finom kóstolót is termékeiből az előadás után. A nap további részében játékos (kirakó, anagramma, stb.) és interaktív feladatokkal különböző szakmákba bújhattak a gyerekek. (Pl. kertész-rozmaring dugvány készítése, pincér-asztalterítés, kozmetikus-smink terv készítése stb.) A szakmákról rövid bemutató filmeket is megtekintettünk.

Egy tartalmas és hasznos napot tölthettünk el a pályaorientációs nap keretében, melynek képei ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron