Pályaorientációs nap 2019
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

Iskolánkban immár harmadik alkalommal nyílt lehetőség, hogy tanulóink tanítás nélküli munkanap keretében a szakmák és a foglalkozások bemutatásával, velük való ismerkedéssel töltsenek el egy élményekkel teli, tartalmas napot.

Az idei évben mindehhez segítségünkre voltak a Kaszián Egyesület tagjai, akik nagyon változatos programokat kínáltak tanulóink számára. Az 1.-6. osztályos gyerekek a nap folyamán néhány népi mesterséggel ismerkedtek meg. A foglalkozások bemutatása helyben, az egyes iskolai tantermekben történt, ahova körforgás szerűen érkeztek a kíváncsi diákok kísérő tanáraikkal. Marcz Zsuzsa néninél gombot és levendulazsákot varrtak, Kis Beáta irányításával nemezeltek a gyerekek. Szebbnél szebb színes labdák készültek. Kászoni Edit néni a szövés rejtelmeibe vezette be a hozzá látogatókat. A szövéshez használt és egyéb népi eszközöket mutatta be, melyeket a gyerekek nagy örömmel ki is próbáltak, megtekinthették: a rokkát, a vajköpülőt, a búzatörőt, a konyhai mérleget, a vékát, a dézsát, a mozsarat, az erszényt, a cipőlehúzót. Horváth Péter segítségével bőrből csodaszép karácsonyfadíszek készültek. Nagy Sándor festőművész a bútorfestészet világába kalauzolta el tanulóinkat, majd egy kedves motívumot festettek a foglalkozás keretében. Köszönjük a Kaszián Egyesület tagjainak, hogy vezetésükkel egy tartalmas, eredményes és mindenki számára élvezetes napot tölthettünk együtt. Diákjaink örömére a népi foglalkozások, mesterségek mellett kipróbálhatták az udvari népi játékokat is. Hetedik és nyolcadik osztályos tanulóink a Soproni Szakképzési Centrum szervezésében a soproni középiskolák által kínált „Szakmák délelőttje” programon vettek részt.

Bízunk benne, hogy ezen a tanítás nélküli munkanapon tanulóink sok-sok élménnyel, hasznos pályaorientációs ismeretekkel gazdagodtak. Reméljük továbbtanuló diákjaink is a középiskolákba tett látogatások során sok hasznos információt kaptak, amelyek megkönnyítik közelgő pályaválasztásukat.

Fényképek a pályaorientációs napról.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron