Pénz 7 – témahét iskolánkban
Írta: Rozsits - Princzes Anita szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

A Pénz7 eseményeit 2015 óta az European Money Week páneurópai rendezvénysorozat keretén belül rendezik meg. Ennek során márciusban Európa közel 30 csatlakozó országában pénzügyi témájú tanórákat tartanak a programban résztvevő általános- és középiskolákban. Intézményünk is bekapcsolódott a pénzügyi tudatosságot és gazdálkodást népszerűsítő programokba.

A témahetet  megelőzően a kollégákkal megbeszéltük és egyeztettük a témával kapcsolatos feladatokat. Rendelkezésünkre álló feladatlapminták, szemléltető anyagok, munkafüzet jellegű segédanyagok, tanári óravázlatok és feldolgozási javaslatok segítségével minden pedagógus szabadon, osztályokra vonatkozóan, az egyes tananyagokhoz kapcsolódva választhatta ki a feldolgozandó témaköröket. A tantárgyak jellegéből adódóan matematika és technika tantárgyból (tudatos fogyasztói magatartás formálása, háztartási gazdálkodási ismeretek) volt a legtöbb és legváltozatosabb lehetőség a témák feldolgozásához. Ezen kívül az osztályfőnöki órák adtak még lehetőséget a témák kifejtésére és gyakorlati megközelítésére. Matematika órákon az osztályoknak megfelelően a családi költségvetés (bevétel-kiadás), a felelős hitelfelvétel, a hitel pénzügyi feldolgozása (kamatszámítás, kamatos kamat) történt meg. Technika órákon a pénz történetét, a bankjegyek biztonsági elemeit, a hitel összetevőit, a THM jelentését dolgozták fel. Szó esett a devizahitelekkel kapcsolatos közelmúltbeli problémákról és a tudatos hitelfelvétel fontosságáról. Osztályfőnöki órákon a helyes családi pénzgazdálkodásról, a zsebpénzről és a takarékosság fontosságáról esett szó. Magyar órán a pénz, a vagyon megjelenésével foglalkoztak a diákok az irodalmi művek kapcsán, illetve a kompetenciamérés előtt álló évfolyamokon a korábbi évek során előforduló, pénzzel, gazdálkodással kapcsolatos szövegeket oldották meg. Természetismeret és biológia órákon a környezettudatos vásárlás, környezetkímélő életmód vonatkozásaival tekintették át a témát.

A tanulók érdeklődéssel fogadták a témahéten feldolgozott ismereteket, amelyek a korszerű pénzkezelés, a pénzügyi kultúra és gyakorlati tudás elmélyítésére szolgáltak.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron