Együtt ünnepeltünk
Írta: Taschner Tamás intézményvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Ahogy Firtl Mátyás Sopron és térsége országgyűlési képviselője fogalmazott, nálunk, Fertőszéplakon hagyomány az összefogásban ünneplés. Hagyomány, hogy iskolások, nyugdíjasok, köztisztviselők és településünk aktív polgárai ünnepi műsort adnak. 
A megemlékezés Kóbor Attila polgármester úr köszöntőjével indult, majd Firtl Mátyás országgyűlési képviselő úr ünnepi beszéde következett.

 

Az ünnepi beszédek után következett az ünnepi műsor, melyet Ihász Mónika és Ihászné Lajber Rita rendezett. Volt, aki lázasan jött, volt, aki műszakot cserélt, volt, aki egyetemi előadásra nem ment el.  Tették a szereplők ezt azért, mert felelősséget éreztek egymásért, valami közös dolgot szerettek volna létrehozni, alkotni. A felemelő műsor létrejötte mögött igen komoly tanulás, szervezés, áldozatok álltak, melyet ezúton szeretnénk megköszönni a szerepelőknek. A műsor létrejötte a legszebb példája az összefogásnak, amiért érdemes itt élni és szolgálni.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron