Iskolánk névadójára emlékeztünk
Írta: Ihászné Lajber Rita tanárnő   
AddThis Social Bookmark Button


Idén április 30-án tartottuk iskolanapunkat, melyen iskolánk névadójára, Széchényi Ferencre emlékeztünk.

A nap egy közös ünnepéllyel kezdődött, ahol meghallgattuk a legnagyobb magyar édesapjának érdemeit, jelentőségét a jövő nemzedéke számára. Egy vers elhangzása után megkoszorúztuk emléktábláját, majd a Szózattal zártuk megemlékezésünket.

A délelőtt további részében az alsó tagozatosok osztályonként készítettek anyák napi ajándékokat, a felsősök pedig egy izgalmas csapatversenyben vettek részt. Két vegyes csapat totót, tesztet töltött ki a Széchényiekkel, a falutörténettel kapcsolatban, címert rajzoltak, tájszavakat ismertek fel. Eközben a szurkolótábor sem tétlenkedett, ugyanis fakanalat gyűjtöttek a faluból, bicikliseket hívtak az iskolába (osztrákokat is), négylevelű lóherét kerestek a Hősök ligetében. Ügyességi feladatokban is jeleskedtek a gyerekek: bekötött szemmel tejfölt ettek, krumplit pucoltak, tojáshabot vertek fel, lufit fújtak durranásig és pohárral vizet töltöttek csataláncban egy kancsóba. A pontokat cukorban gyűjtötték a csapatok, így a győztesek több édességgel gazdagodtak, valamint minden tanuló kellemes élményekkel, hasznos információkkal a településről, iskolánk névadójáról, Széchényi Ferencről.

A jövő nemzedéke ápolja falunk szülöttjének emlékét, ahogy fia, Széchenyi István mondta: „Csak a múltnak megbecsülésén épülhet fel a jelen.”

 

Az iskolanapon készült vidám fotók ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron