A Föld Napja 2014-ben
Írta: Szákovicsné Bérczy Dóra Judit szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

Idén is elérkezett a Föld Napja, április 22-én. Nem kérdezett senkit, csak szépen halkan elmúlt. Még tavaszi szünet volt.

Iskolánk azonban nem feledkezett meg szeretett földgolyónkról. Lelkes gyerekek és tanárok becsempészték az épület falai közé és a falu népének életébe a megemlékezés napját, hogy még sokáig élvezhessük Földanyánk szépségét és bőkezűségét.

A tanórák mozgékonysága más volt. Minden óra a tanmenetnek megfelelően zajlott, de a tanárok próbálták összefüggésbe hozni a jeles nappal. Így például egyik órán plakátot készítettek, angolul beszélgettek környezeti károkról, levegőszennyezésről, szemetelésről, filmet készítettek a gyerekek, mások filmet néztek. A szövegértésbe is be lehetett csempészni a földnapi rendezvényt, csakúgy, mint a tömegkommunikáció szerepét a természetvédelemben. A kommunikáció, közlekedés szerepköre azért is érdekes, mert a 8.-osokkal már lehetett beszélgetni ezek előnyéről és hátrányáról -SWOT analízis- is földrajz órán. Riport is készült a megadott témában, ahol előjött a gyerekek széles érdeklődése és rálátása a környezeti károkra.

A délután talán még mozgalmasabbra sikerült, hiszen az iskolába járó gyerekek, szüleik, nagyszüleik, s egész kis csapatok gyűjtötték a papírt, vashulladékot, s elektronikai hulladékot. A konténerek szépen, mondhatni csordultig megteltek. Ez több szempontból is fontos kezdeményezés. Egyrészről rendet tesznek a családok az udvarukon, lakásukban a tavaszi lelki megtisztulás után, másrészről az újrahasznosítás szemléletét most már szem előtt tartva nem ássák el a hulladékot, hanem behozzák, gondolva unokáik élhető jövőjére. Harmadrészről a fogyasztói társadalom látja, és reméljük felfogja azt a hatalmas pazarlást, amivel ilyenkor szembesülnek az emberek, amikor már egy újságpapírt, vagy drótot is nehezen tuszkolnak egy ház nagyságú konténerbe.

Minden segítő gyereknek, szülőnek, hozzátartozónak és tanárnak dicséret jár a hatalmas teljesítményért. Köszönjük az önkormányzat dolgozóinak is az önzetlen munkát!

A Földanya köszönetét küldi a lelkes résztvevőknek!



 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron