Őszi hulladékgyűjtés és osztálydíszítés
Írta: Ihászné Lajber Rita DÖK-vezető   
AddThis Social Bookmark Button


Októberben a hagyományoknak megfelelően a diákönkormányzat szervezésében vas- és papírgyűjtést tartottunk. A borongós őszi napon a zivatarok sem szegték kedvét a gyerekeknek, akik csoportosan, egyénileg, vagy szüleikkel érkeztek a kastély udvarára, hogy a korábban összegyűjtött papírt és vasat leadják. A hatalmas konténer zsúfolásig megtelt papírral, de a vas is nagy mennyiségben gyűlt össze. Az eredményhirdetésen mindenki izgult, hogy mennyit gyűjtött, ki lett a győztes osztály.


34 tanuló hozott legalább 100 kg-ot, ebből 11-en 200 kg fölött teljesítettek. Ők mindannyian ajándékban részesültek. Mivel ezt a pénzt az osztályok kapták meg, fontos volt, hogy saját kasszájukat minél jobban gyarapítsák, majd közös kirándulásra költsék. Az osztályok közti versenyben a 7. osztály lett az 1., akik közel 2 tonna hulladékot hoztak. Az ő jutalmuk a pénzen kívül egy torta volt. Kiemelkedő teljesítményük miatt külön jutalomban részesült még néhány tanuló: Tóth Kristóf, Varga Emma és Lili, Bán Zsófia, Jónás István, Csubri Csanád, Horváth Armand, Farkas Dominik, Pálya Balázs, valamint Simon Marietta és Nikolett. Köszönjük a szülőknek a segítséget és összefogást, hogy a kirándulás támogatása mellett a környezettudatos életmódra is nevelték gyermekeiket!

A diákönkormányzat tavalyi kezdeményezését folytatva az iskola tantermei őszi ruhát kaptak az elmúlt hetekben. Szorgos kezű gyerekek próbálták még otthonosabbá tenni az osztálytermeket. Gyűjtötték az erdőben a gesztenyét, kis figurákat készítettek belőle vagy felfűzték azt. A színes levelekből képeket, vidám figurákat alkottak. Az őszi dekorációból nem hiányozhattak a dísztökök sem, s a különféle termésekkel együtt színesítették a kis kosarakat, szekrényeket, polcokat. A 6. osztály és néhány szülő jóvoltából az aula is megújult: színes levelek, őszi termények és vidám figurák kerültek ide. A zsűrinek valóban nehéz dolga volt az értékelésnél, ugyanis mindegyik osztály valami miatt különleges volt, egyedi. Végül a következő döntés született: 1. helyezést ért el az alsó tagozatban a 2. osztály, 2. lett a 3. osztály, 3. pedig az 1. és a 4. osztály. A felsősök versenyében a hatodikosok lettek az elsők, az 5., 7. és 8. osztály pedig a 2. helyezett. Gratulálunk a szép eredményekhez, s decemberben várjuk a téli dekorációs ötleteket, hogy karácsonyra ünnepi díszbe öltözhessen iskolánk!

A két eseményről készült fotókat ide kattintva lehet megtekinteni.




 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron