Beszámoló a Vas-Villa túráról
Írta: Fekete Imre szakosztályvezető   
AddThis Social Bookmark Button

Ezerháromszázhúsz (1320) kerékpáros teljesítette a 22. Vas-villá'-s családi kerékpártúrát tegnap baleset, esés és egyéb nagyobb műszaki probléma nélkül. Jó időben kerekezhettek a résztvevők, akik között 23 biciklit és összesen 2,3 millió forint értékű ajándékot sorsoltak ki. Díjazták a legidősebb túrateljesítőt, aki nem volt fiatalabb, mint 85 éves. A túra nehézsége után érdeklődve az Úr elmondta, hogy egyszer sem tolta kerékpárját.

A mi részünkről: Sikeresen debütált a kerékpárszállító utánfutónk! A Szakosztály vezetésének tervei alapján elkészített váz, az Önkormányzat utánfutójára szerelve könnyedén kezelhető és 10 kerékpár szállítására alkalmas. Köszönet érte Fertőszéplak Község Önkormányzatának, aki anyagilag támogatta a megvalósítást, valamint Bogdán Józsefnek, aki megtervezte és meghegesztette hozzá a vázat!
A vasárnapi túrával kapcsolatban köszönet jár még Varga Gábornak és Családjának!

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron