I. Kovács Lajos sakk emlékverseny Fertőszéplakon
Írta: Szabó Katalin FSK elnök   
AddThis Social Bookmark Button

Április 20-án sakkversennyel emlékeztünk falunk egykori tanítójára, Kovács Lajosra. Az régi tanítványok mellett volt sakkpartnerei is eljöttek, hogy felidézzék Lajos bácsi emlékét, és közben hol önfeledten, hol erősen koncentrálva játszanak egymással. Érkeztek versenyzők Fertőszentmiklósról, Fertődről és Kapuvárról is. Örömmel vettük, hogy középiskolások és általános iskolások is neveztek a versenyre, a helyiek mellett nagycenki, fertődi és hegykői gyerekek is.

A versenyt megemlékezéssel kezdtük. Horváth Imre László – a verseny ötletgazdája - köszöntője után Lajos bácsi egykori versenyzőtársai, a fertőszentmiklósi dr. Egyed Ferenc és a kapuvári Bárson László emlékeztek volt ellenfelükre, majd Lajos bácsi unokája beszélt nagyapjáról. A nap folyamán Lajos bácsi fia, Gábor is tiszteletét tette a rendezvényen.

A versenyzők felnőtt és gyermek kategóriában mérkőztek meg egymással. A Művelődési Ház olvasótermében a felnőttek, a tornateremben a gyerekek játszottak. A versenyt követően eredményt hirdettünk, ahol minden résztvevő emléklapot kapott, a legjobbakat pedig oklevéllel, éremmel, kupával, emlékplakettel jutalmaztuk. Külön díjaztuk a legjobb helyezést elért fertőszéplaki versenyzőket is.

Az általános iskolások helyezettjei:

  1. Czinder Bence, Fertőd
  2. Gergely Kornél, Hegykő
  3. Rada Ákos, Hegykő

A legeredményesebb fertőszéplaki az 5. helyezett 5. osztályos Lukács Nikolett lett, ő kapta az emlékplakettet.

Az alsó tagozatosok legjobbja a nagycenki Dénes Abigél volt, őt tortával jutalmaztuk.

A legfiatalabb versenyzőnk, a széplaki származású nagycenki Széplaki Márk sakk-készlettel térhetett haza.

A felnőttek versenyének helyezettjei:

  1. Dr. Egyed Ferenc, Fertőszentmiklós
  2. Bárson László, Kapuvár
  3. Nagy István, Kapuvár

A legeredményesebb széplaki versenyzőnek járó díj kiosztását kisebb számolgatás előzte meg. Ugyanis holtversenyben 6. helyen végzett Fischer András és Horváth Imre László. Az emlékszobrocskát végül Fischer András vihette haza.

Gratulálunk a győzteseknek és elismerés minden versenyzőnek!

Terveink szerint a jövőben évente megrendezzük az emlékversenyt, ahova visszavárjuk a most megjelent versenyzőket, de természetesen várjuk azokat is, akik most nem tudtak eljönni.

A versenyen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron