Fertőszéplak – Harka 6-0
Írta: Doszpod Zsolt   
AddThis Social Bookmark Button


2011. április 24-én, vasárnap lejátszotta férfi labdarúgó csapatunk a soron következő bajnoki mérkőzését Fertőszéplakon a Harka csapata ellen. A mérkőzést kellő önbizalommal és elszántsággal kezdtük. Tudtuk, hogy nagy a tét mert előző nap a csoportunk 3. helyezettje csupán 0-0 döntetlent játszott és esetleges győzelmünkkel csupán 1 pontra állnánk a tabella 3. helyétől, valamint vasárnapi ellenfelünk közvetlenül mögöttünk van és ha győzünk, akkor sikerül 5 pontra leszakítanunk.


A mérkőzés úgy kezdődött, ahogyan elterveztük! Hamar vezetést szereztünk és ennek tudatában egyre pontosabban és felszabadultabban játszottunk. Második gólunk megszerzése után teljesen megnyugodott a csapat és azt játszotta, amit az edző kért. Sorra dolgoztuk ki a helyzeteket és ami a legfontosabb, be is lőttük a helyzeteinket. A 3. találatunk után teljesen szétesett a Harka játéka és ezután sorra jöttek a góljaink. A mérkőzés végeredménye FERTŐSZÉPLAK-HARKA 6-0. Teljesen megérdemelt győzelem volt még ekkora különbséggel is!! Az eredmény ellenfelünk számára hízelgő, mert a meccs hajrájában belefért volna még akár 3-4 gól, ha kellően összpontosítunk. Csapatunk góljait : LAJBER TAMÁS /2/, FARKAS RICHÁRD, ZAMBO CSABA, OLÁH PÉTER /2/ szerezték. Következő mérkőzésünket 2011. május 01-én, hazai pályán játsszuk az UND csapata ellen 17.00-kor. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Reméljük, hogy a mérkőzésen sikerül igazi majálisi hangulatot teremteni és csapatunk újfent eredményes lesz!

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron