Kerék Imre Szavalóverseny az általános iskolában
Írta: Iliásné Pozsgai Anna   
AddThis Social Bookmark Button



A fertőszéplaki Széchényi Ferenc Általános Iskola immár 3. alkalommal rendezte meg Kerék Imre szavalóversenyét. Örömünkre szolgált, hogy a költészet napján a fertőszéplaki diákokon kívül hegykői, valamint soproni tanulók (Szent Orsolya, Petőfi és Doborjáni iskolából) is eljöttek Fertőszéplakra. A verseny elején Kerék Imre költő arról beszélt, hogy mennyire fontos a vers, mely a lélek rejtett zugait is bejárja, s örül annak, hogy kedvelik költeményeit, szívesen szavalják azokat. Ezt követően Orbán Júliától és Ihász Mónikától verseket ill. dalokat hallhattunk, még ünnepélyesebbé téve rendezvényünket.

A szavalóversenyen a következő eredmények születtek:

Alsó tagozatosok közül 1. helyen végzett Pete Natália (Fertőszéplak), 2. lett Ávár Anna (Szent Orsolya), s 3. Fischer Enikő (Hegykő).

Felső tagozaton megosztott helyeket is kiosztott a zsűri, így 1. lett Németh Dóra (Fertőszéplak), 2. Grubits Kinga (Fertőszéplak) és Simon Júlia (Szent Orsolya), 3. helyezett pedig Csík Dániel (Szent Orsolya) és Szabó Richárd (Fertőszéplak) lett. Különdíjat kapott a Doborjáni iskola két diákja, Bogdán József és Fekete Anikó.

Köszönjük minden tanulónak és felkészítő tanáraiknak a részvételt.

Ide kattintva tekinthetők meg a szavalóversenyen készült képek.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron