Beszámoló a tavaszi bajnokság eddigi eredményeiről
AddThis Social Bookmark Button



2011.04.03.-án lejátszottuk a tavaszi bajnokság 4. mérkőzését a SFAC ellen. A mérkőzés végeredménye: SFAC-FERTŐSZÉPLAK 3-2.

A mérkőzés nagy feszültség közepette zajlott, igazi rangadóhoz méltóan.


A játékvezetés illetve az asszisztensek munkája nagyban befolyásolta a csata kimenetelét (sajnos!, habár már hozzá kellett szoknunk, hogy Sopronban a mérkőzéseket soproni játékvezetők dirigálják óriási hatékonysággal az ellenfelek kárára!!) Csapatunk az eredmény és a körülmények tudatában is tökéletesen helytállt! A meccs elején hamar vezetést szereztünk, amit kiegyenlített a SFAC hatékony játékvezetéssel! A félidőben 1-1 volt az állás. A második félidőben ismételten vezetést szereztünk, amit egy újabb játékvezetői bakinak köszönhetően ismét kiegyenlített az ellenfél. A meccs hajrájában újra vezetést szereztünk, de egy ismételt játékvezetői bakinak köszönhetően érthetetlen okok miatt érvénytelenített a bíró. Ezután egy szabadrúgásból betalált az ellenfél és röviddel ezután véget ért a találkozó. Megjegyzés a meccsel kapcsolatban, hogy az asszisztens a lefújást követően sajnálkozva közölte, hogy tévesen döntött mikor a leshelyzeteket, amikből mindkétszer egyenlített az ellenfél nem ítélte meg! Sokra nem mentünk a sajnálkozással, de roppant bosszantó hogy komoly mérkőzések így csúsznak ki nem csak a mi hanem a bajnokságban résztvevő többi csapat markából, csak azért hogy egy jubileumot ünneplő bajnokság megnyerésére hajtó csapat révbe érjen!! A meccsen csapatunk góljait: ŐSZE ZSOLT, illetve LAJBER TAMÁS szerezte.

További hír: Tavasszal lejátszott eddigi mérkőzéseink:

UND-FERTŐSZÉPLAK  1-3,  FERTŐSZÉPLAK-SARRÓD 2-1,  FERTŐSZÉPLAK-SZANY

II   2-2  SFAC-FERTŐSZÉPLAK  3-2. Csapatunk honlapja:

www.fertoszeplaksk.5mp.eu

A csapatunkról készült képek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron