Ünnepi gondolatok: Március 15.
Írta: Kóbor Attila Fertőszéplak polgármestere   
AddThis Social Bookmark Button


Minden évben március 15-dikén nemzeti lobogót húzunk fel közös intézményeinkre, otthonainkra, és még ruhánkon is örömmel jelezzük ekkor, hogy a nemzet részesei vagyunk.

Ezt az érzést ezen a napon 163 éve minden nemzedék hozzánk hasonlóan átéli, átélte. 163 éve minden nemzedék megélte valamilyen módon magyarságát, és mindazt, ami akkor azzal együtt járt.

 

Minden nemzedéknek azonban valószínűleg más-mást jelentett a nemzethez való tartozás megélése.  Hiszen, minden nemzedéknek más siker, más öröm, és más nehézség is adatik. Minden nemzedék ereje, kitartása, lehetőségei is mások, mindnek mást jelentett kiállni a nemzetért.

 

Volt olyan elképesztően bátor nemzedék, mint a 48-as, amely a nemzetért úgy állt ki, hogy szabadságot kiáltott, utcára vonult, pontokba fogalmazta céljait, tárgyalni kezdett a hatalmasokkal, nemzeti kormányt alakított, és hozzáfogott az ország teljes gazdasági- társadalmi-politikai rendszerének átszervezéséhez.  Mindannyian szeretnénk erre a nemzedékre hasonlítani, merészségük felfoghatatlan, mert miközben idegen hatalom uralma voltak, megálmodták Magyarország megújítását, függetlenségét.

Számukra a sikert a szabadság szele, a nehézséget csak több ezer ellenséges katona jelenthette.

 

Voltak esztendők, mint a 49-es, az 1914-es, a 41-es, amikor a nemzetért kiállni azt jelentette, hogy az otthont és a szeretteiket hátrahagyva, fegyverrel a kézben kellett. E nemzedékek számára a sikert az élet, az életben maradás, a nehézséget csak a túlerő jelenthette.

 

Volt egy nemzedék, az ötvenhatosok, akiknek az életüket, a munkájukat, emberi kapcsolataikat kockáztatták azért a napokért, amikor átélhették, hogy van szavunk az elnyomók ellen, azokért a napokért, amikor kiállhattak az országért.   Számukra a sikert az elnyomók bukása, a nehézséget csak zsarnoki hatalmuk jelenthette.

 

Voltak nemzedékek, nem is olyan régen, olyanok, akik ma is ünnepelnek velünk, akik évtizedekig, ha hangosan nem is tudtak kiállni a nemzetért, de egy életen át tartó tisztességes munkával, gyermekeik felnevelésével szolgálták ezt a nemzetet. Számukra a sikert a mindennapok élhetősége, gyermekeik sikere, a nehézséget a szabadság korlátja jelenthette.

 

Volt egy nemzedék, aki az ő március 15-jén a közelgő szabadságot remélte, kiállását a remény és munka jelentette, ők a nyolcvankilencesek, akiknek hitéből jöhetett létre a magyar demokrácia, és akiknek a sikert a távozó megszállók, a nehézséget a mindenhová beszivárgó múlt jelenthette.

 

A mi nemzedékünknek másfajta nehézségekkel kell szembenézni, mint elődeinknek. A mi március tizenötödikénken, a szabadságért nem idegen erőkkel kell megküzdenünk. Nekünk a széthúzással és a közömbösséggel kell megküzdenünk!

 

A mi nemzedékünk sikere lehet azonban, hogy húsz évvel a rendszerváltás után végre új fejezetet nyithatunk úgy Magyarország, mint szűkebb pátriánk, Fertőszéplak történelmében.

Új fejezetet nyithatunk, amely - reményeink szerint – egy összetartó, sikeres, öntudatos Fertőszéplaké!

 

A mi nemzedékünk sikere az lehet, hogy visszaadjuk minden Fertőszéplaki polgárnak az érzést:

Ez a falu a MIÉNK!

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron