Beszámoló az alsó tagozatos osztálykirándulásokról
Írta: Kovács Andrea alsós munkaközösség-vezető   
AddThis Social Bookmark Button

A 2020/21-es tanévben az osztálykirándulások alsó tagozatban a tanító nénik kreativitását és leleményességét is próbára tették, hiszen egy hirtelen jött kormánydöntés után pár rövid hét alatt kellett megszervezni azt a napot, amire máskor egy egész évük van.

Az első osztályosok pénteken kisvonattal Fertődre kirándultak. Miután megérkeztek, a kastély parkjában folytatták az útjukat kisvonatos idegenvezetéssel. Egy japánakác árnyékában tízóraiztak, majd megcsodálták a Cziráky Margit Rózsakert rózsáit. Ezután tárlatvezetővel egy órás kastélylátogatáson vettek részt. A kirándulást egy közös fagyizással zárták.

 

A másodikosok gyalogtúra keretében látogattak Fertődre, ahol a kastély épületét, udvarának szökőkútjait nézték meg. Ezután kalandos játék következett a parkban a gyerekek nagy örömére. Kincseket kerestek, majd egy fagyizás után kisvonatra pattantak. A városnéző vonatozás után a végállomás az iskolánál volt. Itt még nem ért véget a program, mert az újonnan nyílt Peisonia Látogatóközpontot tekinthették meg a gyerekek a Széchényi- kastélyban.

Ahol a másodikosok zárták, a harmadikosok ott kezdték a napot. A Peisonia Látogatóközpont kiállítása sok gyerkőcöt rabul ejtett. Ezután a napot egy gyönyörű tó mellett tölthették el, Fertőszéplakon, ahova meghívást kaptak. A tavat gyalog keresték fel, ahol már várta őket egy program: Ölbei Kinga szappankészítő tartott a gyerekeknek egy nagyon színvonalas és érdekes előadást a környezettudatos életről és a természetes kozmetikumokról, amit gyerekek is használhatnak. Megismerhették az alapanyagokat és meg is tanulták az összetevőket. Az elkészítés rejtelmeibe is beavatta őket, sőt a gyerekek maguk is kipróbálhatták a fürdősó, fürdőbomba, ajakír és seahab készítést, s mindezt haza is vihették magukkal.

Közben készült a bográcsban a gulyásleves, amit Bognár Tibi bácsi a gyerekek segítségével főzött. A lányok igazi konyhatündérként sürögtek-forogtak. A tó futóbajnokát is felavatták és rengeteget játszottak a gyerekek a szabadban. A jó hangulatú közös ebédet követően elrejtett kincset is kereshettek a tó szigetén. A meglepetés kenuzás után lovaskocsi szállította a megfáradt csapatot- egy jó nagy kerülővel – vissza az iskolához.

A negyedik osztály a fertőszéplaki tájházaknál múzeumpedagógiai foglalkozáson vett részt a délelőtt folyamán, amely két foglalkoztató részt és két előadást foglalt magába.

Két csoportra osztva forgórendszerben vehettek részt a tanulók ezeken.

Fűszervajat készítettek segítséggel, az alapanyagok széleskörű ismertetésével, felhasználási lehetőségeikkel. Az alapanyagok főként olyan fűszernövényeket tartalmaztak, amelyek a helyi konyhakertekben is fellelhetők és gyógyhatással rendelkeznek. Ezután a felhasznált gyógynövényeket a konyhakertben is szemügyre vehették, téphettek belőle, kóstolhatták. Gyógyhatásukat a hallottak alapján átismételték, így jelentős tudással gazdagodtak.

Hagyományos fertőszéplaki, kelt tésztából készült madárkát dagasztottak és sütöttek kemencében. A teljes folyamatot a tanulók csinálták segítséggel, miközben az alapanyagokról ismertetőt hallhattak. Megismerkedtek a tájház kemencéjével és annak használatával. Mindenki saját madárkát készített és a szülőknek is lehetőség volt kóstolót vinni belőle.

Végül egy élményszerűen előadott, múzeumpedagógiai foglalkozást kaptak a tájházak bemutatásával és a régi hagyományos paraszti élet jellemző eszközeinek, helyszíneinek bemutatásával.

A délután folyamán az egyik tanuló lakhelyén az anyukák pizzával, limonádéval, bodzaszörppel és rengeteg szabadtéri játék lehetőséggel várták az osztályt, ahol gyerekek kedvükre játszhattak (fészekhinta, trambulin, társasjátékok, mászóka, foci).

Búcsúzóul jégkrémet kaptak.

Azt gondoljuk, a nap végén elmondhatjuk, hogy nem kell ahhoz kilométereket utazni, hogy élményszerű osztálykiránduláshoz és rengeteg új ismerethez juthassunk. Ebben mind a négy osztály, a gyerekek és a tanító nénik is egyetértettek.

Az osztálykirándulásokon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron