Magyar Kultúra Napja
Írta: Kovács Emőke szaktanár   
AddThis Social Bookmark Button

Iskolánkban is megemlékeztünk 8. osztályos tanulóink segítségével a Magyar Kultúra Napjáról. Ez a nap nem tartozik a piros betűs ünnepek közé, de 1989 óta hívja fel a figyelmet azokra a tárgyi és szellemi értékekre, amelyeket magunkénak érezhetünk. A Magyar Kultúra Napján arra a jeles eseményre emlékezünk, hogy Kölcsey Ferenc ezen a napon – 1823. január 22-én – fejezte be nemzeti Himnuszunk megírását.

Ma már mindannyiunk számára természetes, hogy a nemzeti ünnepeinken, a különböző sportvilágversenyeken és a magyar olimpiai bajnokok tiszteletére, az óév és az újesztendő találkozási pontján éjfélkor, valamint más jeles ünnepeinken is sokszor – Kölcsey Ferenc és Erkel Ferenc alkotását, a Himnuszt hallgatjuk, énekeljük. Természetes, pedig a magyar himnusz az egyetlen állami himnusz a világon, amelyet semmilyen törvény, uralkodó, kormány vagy országgyűlés nem tett kötelezővé egészen a rendszerváltásig.

Megemlékezésünk során szó esett a kultúra fogalmáról. A kultúra jelenti az emberi társadalmak által létrehozott anyagi és szellemi javak összességét, ezen belül a műveltséget, az igaz, valós értékek megbecsülését, emberhez méltó magatartásformát, civilizált életet. A kultúra nem rombol, hanem alkot, építi, gyarapítja az anyagi és szellemi javakat, ismereteket.

Hetedik osztályos diákjaink Kölcsey Ferenc életrajzából emeltek ki fontosabb szemelvényeket, majd zárásként iskolánk tanulói és pedagógusai közösen elszavalták a Himnuszt.

A megemlékezésen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron