Márton napi megemlékezés
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

November 9-én a késő délutáni órákban immár harmadik alkalommal tartottuk Márton napi megemlékezésünket. A rendezvénynek az idei évben is az iskolánk szomszédságában található Széchényi-kastély adott otthont. Meghívásunkat iskolánk tanulói, szülők, családtagok, a helyi óvodások és hozzátartozóik és számos érdeklődő is örömmel fogadta. Kisiskolásaink a Márton napi lámpások fénye mellett zenés körjátékokat, mondókákat, libás dalokat adtak elő. Czifra Luca 2. osztályos tanuló röviden ismertette Szent Márton élettörténetét, érdemeit. Hogy a jó cselekedeteket szimbolizáló fény mindannyiunkhoz eljusson a műsort követően Szent Márton emlékét őrző felvonuláson vettünk részt. Visszatérve, a kastély nagytermében terített asztal várta vendégeinket: meleg tea, libazsíros kenyér, finomabbnál finomabb sütemények. A zsúfolásig megtelt teremben jól esett a közös falatozás, a kortyolgatás, a találkozás, a sok-sok mosoly, a jókedv, a vidámság, a közös beszélgetés.

Köszönjük, hogy nagyon sokan eleget tettek meghívásunknak és megtiszteltek jelenlétükkel. Köszönjük támogatóinknak, hogy a sütemény és egyéb felajánlásaikkal, adományaikkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

A Márton-napi ünnepünkön készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Facebook

Programnaptár 2018

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron