Katalin bál 2017
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

November 25-én, Katalin napján tartottuk a Szülői Szervezet támogatásával hagyományos iskolai bálunkat. A Szülői Szervezet tagjain kívül a 4. és 7. osztályos tanulók szülei is részt vállaltak a bál előkészítésében, lebonyolításában.

 

Örömmel tapasztaltuk, hogy jókedvben, vidáman telt a szombat este. A zenét a fertőhomoki Street zenekar szolgáltatta. A Marionett Alapfokú Művészeti Iskola képviseletében iskolánk ötödik osztályos tanulói nyitó táncukkal szórakoztatták a közönséget. Éjfélkor került sor a felajánlásokból kapott tombolatárgyak sorsolására. Hálásan köszönjük az egyesületeknek, vállalkozóknak, civil szervezetnek, szülőknek és minden segítőnek a támogatást, a sok-sok tombolatárgyat, amellyel nagymértékben hozzájárultak a rendezvény sikeréhez. Köszönjük a Szülői Szervezet vezetőjének és tagjainak a példaértékű, lelkes, segítőkész munkát. Köszönjük a résztvevőknek, hogy megtiszteltek jelenlétükkel és együtt szórakozhattunk.

A rendezvényből befolyt összeget iskolai fejlesztésre fordítjuk.

A Katalin-bálon készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron