Márton napi ünnepség
Írta: Iliásné Pozsgai Anna iskolaigazgató   
AddThis Social Bookmark Button

November 10-én a késő délutáni órában immár második alkalommal tartottuk meg Márton napi megemlékezésünket. A rendezvénynek az idei évben az iskolánk szomszédságában található Széchényi-kastély adott otthont. Meghívásunkat Polgármester úr, szülők, családtagok, a helyi óvodások és hozzátartozóik és számos érdeklődő is örömmel fogadta. Kisiskolásaink a Márton napi lámpások fénye mellett vidám körjátékokat, mondókákat, libás dalokat adtak elő. Hallhattuk Szent Márton legendáját is tanulóink előadásában. Hogy a jó cselekedeteket szimbolizáló fény mindannyiunkhoz eljusson, a műsort követően a faluban Szent Márton emlékét őrző felvonuláson vettünk részt. Visszatérve, a kastély nagytermében meleg tea és terített asztal várta vendégeinket: libazsíros kenyér, finomabbnál finomabb sütemények. A zsúfolásig megtelt teremben jól esett a közös falatozás, a kortyolgatás, a találkozás, a sok-sok mosoly, a jókedv, a vidámság.

Köszönjük, hogy nagyon sokan eleget tettek meghívásunknak és megtiszteltek jelenlétükkel. Köszönjük a szülőknek, hogy a sütemény-felajánlásukkal, adományaikkal hozzájárultak a rendezvény sikeréhez.

Az ünnepségen készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév: wifi
Jelszó: free

Facebook

Programnaptár 2017

Domb újság

.


Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron