Örökségünk témahét 2017
Írta: Rozsits - Princzes Anita 7. osztály osztályfőnöke   
AddThis Social Bookmark Button

Idén is részt vettek hetedik osztályosaink az Örökségünk, Alpokalja-Fertő táj témahéten október 9-12. között. A hét folyamán folyamatosan ismerkedtek meg az egyes tájegységekkel, a hozzájuk kötődő szokásokkal, jellegzetességekkel.

Csütörtökön részt vehetett 5 diákunk az Örökség Témahét Túranapján, ahol jártunk Hegykőn a Vasfüggöny emlékhelynél és a Som családnál, Balfon meglátogattunk egy borospincét, ahol finom szőlőlével vártak minket. Undon a Közösségi Házban megismerkedtünk a gradistyei horvátság történetével, sőt még táncra is keltünk. Az ebéd elfogyasztása után a sopronhorpácsi Széchenyi-kastélyba pillanthattunk be, majd a nemeskéri evangélikus templomot néztük meg. Zárásként a petőházi Cukoripari kiállítást tekintettük meg. Az idei évben a feladat egy blog írása volt az egyik helyszínről. Mi a petőházi Cukoripari Kiállítást húztuk ki, és reméljük, a beszámolónkból kiderül, milyen jól éreztük magunkat ezen a napon, milyen sok élménnyel gazdagodtunk.

A témahét túranapján készült fényképek ide kattintva tekinthetők meg.

 

Polgármesteri köszöntő

 

Választási információk

Facebook

Programnaptár 2024

Domb újság

.

Fertőszéplaki Sportkör

Fertőszéplakinak lenni


Ingyen WiFi Fertőszéplak központjában

Felhasználónév:
Jelszó:

Fertőszéplak képekben


 

Környező települések


   Fertőd

   Fertőszentmiklós

   Sarród

   Hegykő

   Fertőhomok

   Petőháza

   Fertőendréd

   Agyagosszergény

   Hidegség

   Fertőboz

   Kópháza

   Balf

   Sopron